
Archives for március, 2010
GSX-R: 25 ÉVE A VILÁG MOTORKERÉKPÁRGYÁRTÁSÁNAK ÉLVONALÁBAN
Posted on márc 15, 2010 under GSX-R | No Comment25 év, számos motor, számtalan rajongó
A GSX-R kifejezés hallatán a kivaló minőség, a megbízhatóság és a teljesítmény tökéletes kombinációja jut eszébe mindenkinek, aki egy kicsit is ért a motorokhoz. Mivel a modellcsalád állandóan fejlődik és korszerűsödik, talán nem is gondolnánk, hogy már 25 éve pattanhatunk az utcai sportmotorok nyergébe. Azóta felnőtt egy generació, és a GSX-R az apák mellett a fiúknak – és lányoknak is – a motorozás semmihez nem hasonlítható élményét adja.
Egy kis történelem
A Suzuki korán bekapcsolódott a motorkerékpár-gyártásba. 1951 novemberében, a tervezőgárda egy kerékpárra szerelhető motorblokk fejlesztésén kezdett el dolgozni, majd 1952-ben a Suzuki bemutatta a Power Free E1-et. Tíz évvel az első saját kétkerekű bemutatása után 1962-ben a Suzuki megszerezte fennállásának első versenysportgyőzelmét, 50 köbcentiméteres kategóriában a Brit Isle of Man Tourist Trophyn, a világ egyik legpatinásabb motorversenyen. Abban az évben a világbajnoki sorozatot is megnyerte.
Ettől kezdve nem volt megállás: ma a Suzukit minden idők egyik legeredményesebb sportmotorjaként tartják számon. 1976-ban új koncepciót indított útjára a gyár.
Négyütemű motorok fejlesztésébe fogott, elindulva azon az úton, amelyen ma is jár. Az első modellek a GS 400 (a mai GS 500 és GS 500 F modellek őse) és a négyhengeres, dupla vezérműtengelyes GS 750 (a ma is kapható GSX 750 F elődje) voltak. 1976 és 1982 között hét egymást követő évben elnyerte a GP500 kategória gyartói világbajnoki címet, 1979-ben és 1980-ban, kétszer egymás után, az AMA Superbike egyéni világbajnoki címet, majd 1983-ban az „Endurance” világbajnoki címet.
A GSX-R modellcsalád
A GSX-R sorozat annak idején alaposan felbolygatta a motorgyártók fej-fej mellett haladó élbolyát: a 25 éve bemutatott első GSX-R körülbelül úgy hatott a versenytársakra és a csillogó szemő publikumra, mint amikor a fekete-fehér tevekhez szokott közönségnek bemutatták az első színes terveket: „Így is lehet? Ilyen is létezhet?” –kiáltott fel a meglepett nezősereg.
A GSX-R motor egyszerre rendelkezett egy versenymotor minden tulajdonságával és az utcai motorok fontos jellemzőivel. A motorosok értékelték, hogy a kivételesen könnyű és kompakt kialakitása mellett hihetetlenul erős is.
A versenytársak pedig azonnal hozzáfogtak a GSX-R-hez hasonló könnyűsúlyú gép fejlesztéséhez kompakt motorral, aluminiumötvözetű vázzal. Az europai és amerikai piacon a GSX-R 750 volt az első modell, melyet közúton használható „versenymotor replikaként” fejlesztettek.
A motor hengerűrtartalmát 750 cm3-ben hatarozták meg, amely az „Endurance” versenyek jellemző lökettérfogata volt. A teljesitménye, meghaladta az osztály átlagos 85-95 loerő átlagát, ugyanakkor kiemelkedően könnyű volt. Továbbfejlesztették a hűtőrendszert („ACS” –Suzuki Advanced Cooling System), ami a hengerfej és a dugattyúk motorolaj-befecskendezéses olajhűtését jelentette. A tipus 1984 szeptemberében mutatkozott be a Kölni Motorkiallításon. A motort 1985-os modellként dobták piacra. A gép már ebben az évben lélegzetelállítóan szerepelt a Le Mans-i 24 órás versenyen: az első két helyet ezzel a tipussal szerezték meg.
1986-ban kezdte pályafutását a GSX-R 1100. A sorozat zászlóshajója újratervezett motort és vázat kapott, de követte a GSX-R 750 stilusát. Mig a GSX-R 750 erıen sportos jellemzőkkel jeleskedik, addig a GSX-R 1100 egy csúcsminőségű gyors sporttúra modell.
Az első 1985-ben bemutatott, GSX-R 750 modellt világszerte megkedvelték a motorosok. Egyéni stilust teremtett az aluminium dupla bolcsővázba szerelt négyütemű soros, négyhengeres DOHC vezérlésű (1992-től vizhűtéses, enyhén döntött) motorblokkal. Az utcai versenymotor alapmodell határainak átlépéséhez kifejlesztették az GSX-R 750 új generacióját, amelyben az összes alkatrész, a motort és a vázat is beleértve, megelőzte korának technologiáját. Ezzel 1996-ban megtörtént a GSX-R 750 teljes modellváltása, egy GP motor tervezési alapelveit követték. Az RGV-G alapokon tervezett motorral hatalmas sikereket értek el a versenyeken, és megmutattak a világnak, hogy a GSX-R 750 ujjászületett.
1997-ben újult meg a 600 köbcentis modell. A tipust a legjobban kezelheőı gépként értékelték a műszaki jellemzők és a teljesitmény optimalizálására tett erőfeszitések eredményeképp. Ezek a fejlesztések a motort is érintették: kisebb és rövidebb furat-löket arány jellemezte, ezen kivül állitható első villákra cserélték a GSX-R 750 forditott elsőteleszkópját. A GSX-R 750 alapjain ez a modell előnyös tulajdonsagainak köszönhetően kiemelkedő teljesitményről tett tanubizonyságot a versenypályán.
1998-ban befejezték az 1986-ban piacra dobott GSX-R 1100 gyártását. 2001-ben a GSXR 1000 tette teljessé az azonos tervezési alapelvekkel rendelkező három modellt (600, 750 es 1000). A GSX-R 1000 kiemelkedő teljesitménnyel és nyomatékkal, valamint ezzel együtt jol kihasználható teljesitmény-karakterisztikával jellemezhetı. Mivel a GSX-R 750 konnyű és kompakt váza alapján tervezték, a futási, fordulási és fékezési stabilitása korát megelőzően kiegyensúlyozott. Amikor az 1000 köbcentis modell megjelent a nemzeti és világkörüli Superbike versenyeken, világszerte számos győzelmet aratott.
A GSX-R sorozat legújabb zászlóshajója, a GSX-R tervezési alapelvek megtestesitője több mint 25 év csúcstechnologiáját hagyta maga mögött. A 2009-es GSX-R 1000 rövidebb löketű, kompaktabb motorral rendelkezik. Tervezésekor meghosszabbitották a lengőkart és leröviditették a tengelytávolságot, igy javultak a kezelési és tapadási jellemzők, ami a versenyzési lehetőségek további fejlesztését célozza. E modell kialakitásakor a könnyed kezelhetőség mellett a környezetvédelmet is szem előtt tartották, továbbá a motor megjelenése jövőbe tekintő, finomabb stilust képvisel.
A fejlődes nem állhat meg
Amig a motorsport nagyon fontos a Suzuki számára, és ez sarkalja a vállalatot a fejlesztések és innováciok irányába, addig nem tévesztik szem elől azt a célt, hogy a vásárlóik a jól tervezett megbizhatóságot, és igen, a szórakozást és a motorozás élményét igénylik. A motorokban visszaköszönnek a sportsikerek, a MotoGP és a Superbike-versenyek technologiája.
A GSX-R sorozattal a Suzuki egyaránt ki tudja elégiteni a profi versenyzők és a lelkes „amatőr” motorsport igényeit. Miközben a modellcsalád bemutatásával a Suzuki a nemzetközi motorsport középpontjába került és a 21. századba lépett, a vállalat nem pihen. A mérnökcsapat folyamatosan az élre tör a tervezésben. A könyörtelen iram alig hagy időt, hogy üljenek a babérjaikon a verseny folytatása és a következő projekt megkezdése előtt. A sebesség és a nyomás hatalmas.
Megszállottak. Ez a szó magában foglalja a motorosokat és azt a sok embert, aki részese volt a GSX-R sorozat sikerének, és aki segiti a széria újabb es újabb tagjanak megszületését.
Rajongás. Azt jelenti, amit mindenki érez ezekkel a motorokkal kapcsolatban.
Forrás: Suzuki
A Suzuki az egyre gyengébb eladási statisztikák javítása érdekében új reklámkampányba kezdett. A filmekben és a plakátokon igyekeznek bemutatni a Kizashi erényeit, mint például az új intelligens összkerékmeghajtás.
Lehetséges, hogy nem készítik el a kisebbik Magyarországon gyártott Suzuki utódját, miután az Opel már nem tart igényt az Esztergomban készülő Agilákra.
Azóta bizonytalan a Suzuki és az Opel kapcsolata, amióta a General Motors eladta Suzuki részvénycsomagját, de azóta, hogy a Volkswagen bevásárolta magát a japán gyártóba, felgyorsultak az események. A régi kapcsolatok lassan megszakadnak, így az Opel és a Suzuki kisautó-gyártási szerződését sem hosszabbítják meg. Az információ most már hivatalos, az Opel marketing-igazgatója, Alain Visser jelentette be, hogy a mostani az utolsó Agila, amelyet a Suzukival közösen fejlesztettek.
A jelenlegi modell várhatóan 2012-ig marad a piacon, és egyes feltételezések szerint nem csak Opelként, de Suzukiként sincs hosszú távú jövője a típusnak. A Suzuki számára ugyanis jobban megérheti, ha a hasonló méretű és használati értékű Alto eladására koncentrál. A másik lehetőség, hogy a Splash utódjának fejlesztésébe már a Volkswagen száll be partnerként, hiszen a wolfsburgiak sem igazán erősek a kisautópiacon.
Forrás: Totalcar
Hírek a Suzukitól (részletek a Suzuki Hírleveléből 2010/1.)
Posted on márc 04, 2010 under Hírek | No CommentÚj autók: hibrid SX4 az Új-Delhi-i Autószalonon
A Suzuki elkötelezettsége a környezettudatos autók fejlesztése iránt köztudott. A korábban bemutatott üzemanyag cellás SX4 és konnektoros hibrid Swift után egy, a környezetre még kevesebb terhet rovó alternatív meghajtású SX4 következik. A hibrid üzemmódú autóban az 1,2 literes benzinmotort egy 68 lóerős elektromotor segíti, pár kilométeren keresztül tisztán elektromos módban is képes haladni. A modell jelentőségét mi sem illusztrálja jobban, mint hogy személyesen Osamu Suzuki, a Suzuki Motor Corporation első embere mutatta be a modellt az Új-Delhi-i Autószalonon. Szintén Új Delhi-ben láthatta először a nagyközönség a fejlesztési fázisban levő hatszemélyes, egyterű SX4 tanulmányautót, az R3-at.
Genfi Autószalon: Hibrid Swift és Kizashi
A most zajló Genfi Autószalonon az európaiak is megnézhetik a fent említett „konnektoros” Swiftet. Az autót egy lítium-ionos akkumlátorokon alapuló elektromos motor hajtja, amely 20km-t is képes úgy megtenni, hogy nem indul be a 660 köbcentis benzinmotor. Ha elfogy az akkumlátorok energiája, elindul a benzinmotor, amely egy generátoron keresztül tölti újra az akkumulátorokat. Szintén sokan érdeklődnek a Suzuki első D szegmensű autója, a Kizashi iránt. A modell forgalmazását most kezdik Európában. Az intelligens összkerékhajtás, a kormányról is kapcsolható fokozatmentes automatikus váltó, a 178 lóerős, kedvező fogyasztású 2,4-es benzinmotor, a négy tárcsafék, a menetstabilizáló teszi igazi élménnyé a Kizashi vezetését.
Forrás: Suzuki Hírlevél

Az amerikai Autoline Daily értékesítési tudósítása szerint, még a Toyotanál is jóval nagyobb a Suzuki idei első két hónapjának visszaesése a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ez számokban annyit jelent, hogy év/év viszonylatban -60,7% a visszaesés, míg a visszahívási botrányairól elhíresült Toyotának csupán -8,7%. A japán gyártók közül egyébként a Nissan növekedett a legtöbbet 29,4%-val, de a Honda is +12,7% növekedést könyvelhet el.
De mi lehet a baj a Suzukinál? Valóban ideje megnyomni a pánik gombot? Véleményem szerint nem! A visszaesés oka ugyanis abban kereshető, hogy az idei évtől már nem kerülnek forgalomba egyéb GM márkák típusai (főleg Daewoo) a Suzuki kereskedelmi hálózatában, ugyanis teljesen megszűnt az ilyen, és minden más együttműködés a Suzuki és a GM között. A Suzuki így önállóan, saját modelljeiből kénytelen gazdálkodni, ami jelenleg csupán 2 típust jelent az amerikai piacon. Az SX4-et már évek óta forgalmazzák, viszont a Kizashi csak tavalytól kapható, így ez a típus még piaci karrierje elején van, felfutása az idei évtől várható. A Swiftet az új modell idei bemutatását követően szeretné forgalomba hozni a Suzuki Amerikában, így 3 modellre bővülhet a jelenlegi kínálat. Ezek után nincs is min csodálkozni a -60,7%-os visszaesésen! A jövő évi hasonló időszak összehasonlítása már sokkal jobban fogja tükrözni a Suzuki önálló érejét, és addigra a gazdasági válság negatív hatásai is jelentősen gyengülni fognak az autópiacra nézve is.
Itthon összesen 6230 autót érint az akció, Európában pedig 39 ezer Suzukit hívnak vissza egy rosszul elhelyezett üzemanyagcső miatt.
A visszahívás a 2007 ősze és 2008 tavasza között, Esztergomban gyártott, 1,3 és 1,5 literes, benzinmotoros Swifteknél fordulhat elő a hiba, amely az egyik üzemanyagszállító cső kopását eredményezheti. Hosszabb távon ez elvben akár tűzveszélyes helyzetet is előidézhetne, bár a gyártó szerint eddig egyetlen autó sem vált üzemképtelenné, vagy szenvedett balesetet a rosszul beszerelt alkatrész miatt. Maga a javítás mintegy fél órát vesz igénybe: a márkaszervizek ellenőrzik az üzemanyag-vezeték helyzetét és állapotát, és ha kezdődő kopást észlelnek a felületén, ki is cserélik az alkatrészt. Szükség esetén a rögzítését is módosítják, hogy a továbbiakban ne érintkezhessen olyan felülettel, amely kidörzsölhetné.
A visszahívásról a következő hetekben levélben értesíti a Suzuki az érintett autók tulajdonosait.
Forrás: totalcar.hu
Suzuki Kizashi és elektromos Swift a Genfi Autószalonon.
Posted on márc 02, 2010 under Hírek | No CommentA mai napon megnyílt 80. Genfi Autószalon mutatja be a Suzuki a legújabb fejlesztéseit Európában. Itt elsősorban a képen is látható elektromos hibrid Swift-re, a Kizashi-ra és a megújult Grand Vitara-ra kell gondolni.
A Suzuki Európában az első alkalommal mutatja be az új fejlesztésű elektromos hibrid Swift-et, amely egy kicsit eltér a hagyományos hibrid megoldásoktól. Az elektromos hibrid Swift meghajtásának alapját az elektromos motor képezi, amely akár 20km-t is képes úgy megtenni, hogy nem indul be a 660 köbcentis benzinmotor, amely tölti a lítium-ion akkumulátorokat.
A Suzuki sport-szedánja a Kizashi is itt mutatkozik be először Európában, amelynek újdonsága a mind a négy keréken állandó tapadást biztosító inteligens összkerékmeghajtás, az i-AWD rendszer.
A 3 és 5 ajtós megújult Grand Vitara bemutatkozására is lehet számítani, de sajnos képünk még nincs róla. A hírek szerint egy új fejlesztésű rejtett pótkereket tartó hátsó ajtó a legnagyobb változás.
Az angol AUTOCAR magazin is tesztelte a frissített SX4-et. A cikkben kiemelték a nem túl látványos frissítés főbb elemeit, mint az új, erősebb és környezetbarátabb motor és a komfortosabb, csendesebb utastér. Azt is leírták, hogy míg a motoron jótékony hatással voltak a változtatások, addig a fútómű továbbra is megőrízte pattogós jellegét, amely az úthibágat érezhetőve teszi az utasok számára is. Kiemelték továbbá azt is, hogy kategória társainál nehezebb kormánymozdulatokkal lehet csak alacsony sebbesség mellett manőverezni, parkolni. Az autót a negatívumok ellenére úgy értékelik, hogy megfelelő választás lehet annak, aki egy praktikus, könnyen használható autót szeretne kielégítő minőségben nem túl magas árért.
A teljes cikk itt olvasható eredeti nyelven.
Márciusban minden szombaton ingyenes szerviz!
Posted on márc 02, 2010 under Autó, Hírek | No Comment
Szerencsére itt a tavasz! Mi úgy ünnepeljük meg ezt az igazán örömteli hírt, hogy minden Suzuki tulajdonost meglepünk egy ingyenes szezonnyitó átvizsgálással, hiszen a tél az autókat is megviselte.
Sőt, az átvizsgálás mellé egy autómosást vagy egy gumicserét* is választhat, fél áron!
Önt is várjuk!
Kérjen időpontot a legközelebbi Suzuki márkakereskedőtől, és használja ki ezt a nagyszerű alkalmat!
Az ajánlat 2010. március 1. és március 28. között minden szombatra érvényes, az akcióban részt vevő márkakereskedések kapacitásának erejéig. Időpont egyeztetés ajánlott, ennek hiányában a szolgáltatás igénybe vétele érkezési sorrendben történik.
Az ajánlat csak Suzuki márkájú autókra érvényes.
* A munkadíj 50%-ért téli gumiját nyárira cseréljük.
Forrás: Suzuki














