Minden ami Suzuki. Hírek, információk, érdekességek.

Csak néhány apró alkatrészt örökölt elődjétől a csütörtök délelőtt bemutatott új Suzuki Swift, amelynek elsőként Esztergomban kezdődött meg a sorozatgyártása. Az ünnepségen, amelyen Orbán Viktor és a Suzuki elnök-vezérigazgatója is részt vett, egy erősebb, de ugyanakkor takarékosabb, kisebb emissziójú típust lepleztek le. 

Csütörtök délelőtt, az esztergomi gyártósor-beindítási ünnepségen végre nyilvánosságra kerültek az új Suzuki Swift műszaki adatai. A Swift negyedik generációja teljesen új fejlesztés, nem pedig modellfrissítés, csak nagyon kevés alkatrész került át a 2005 februárjában bemutatott elődből.

Már biztos, hogy alapmotorja egy új, 1,2 literes, 94 lóerős négyhengeres lesz, amely kedvezőbb fogyasztása és emissziója miatt váltja le a régi, 93 lóerős 1,3-ast. A szívó- és kipufogóoldalon is változó szelepvezérlésű (dual-VVT) motor a Splash motorjának továbbfejlesztéséből született, nyomatéka 118 Nm 4800-as fordulatszámnál. Csökkentett belső súrlódásának köszönhetően átlagosan csak 5,0 litert fogyaszt száz kilométeren, ami 0,8 literrel jobb a régi 1,3-as fogyasztásánál. Alaphelyzetben új fejlesztésű ötfokozatú váltót párosítanak hozzá, de később lesz fokozatmentes automatikus váltó is, amely konstrukciójából adódóan sokkal finomabban működik, mint a korábbi, robotizált MTA váltó. Aki szeret vezetni, azért inkább a manuálisat válassza, mert az ülőpróba alapján ugyanolyan precíz, japános váltási érzetet biztosít, mint a korábbi Suzuki-szerkezetek.

Az 1,2-es benzines szén-dioxid-kibocsátása kilométerenként mindössze 116 gramm, ami nagy előrelépés a régi 140 g/km-es értékéhez képest. Eleinte még nem, de később bevezetik hozzá a start-stop automatikát, amellyel még tovább csökkenhet a fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás.

Rossz emissziója miatt törlik a kínálatból a sikertelen 1,5-ös benzinmotort, de az 1,6-os sportmodell megmarad, igaz, idén még nem mutatják be. Az 1,25-ös közös-nyomócsöves, Fiat eredetű dízelmotor már az Euro 5-ös károsanyag-kibocsátási normákat is teljesíti, tehát lesz benne részecskeszűrő, ami feljebb tornászhatja az árát. Ez a korábbi 124 gramm helyett már mindössze 109 gramm szén-dioxidot pufog ki kilométerenként, átlagfogyasztása pedig 4,7-ről 4,2 literre csökkent.

Látható a fotókon, hogy a külső alig változott. Szélesek és nyújtottak lettek a fényszórók, és laposabb szögben állnak a hátsó lámpák, de a jól sikerült arányok változatlanok, és a feketére festett A oszlop is megmaradt. A szélesség 5 mm-t, a hosszúság viszont 90 mm-t nőtt, utóbbi jelenleg 3850 mm, amivel még mindig lefelé lóg ki a manapság nagyra nőtt kisautók közül. Az autó orrát a szigorodó gyalogosvédelmi előírások miatt nyújtották meg.

A tengelytávot szintén megnövelték 50 mm-rel, és magasabb is lett az autó 10 mm-rel. Elöl 20, hátul 15 mm-rel bővült a nyomtáv, tehát várhatóan javul az eddig sem rossz kanyarstabilitás is. A vadonatúj karosszéria elkészítésénél nagy- és ultranagy-szilárdságú acélokat is felhasználtak, ezért 20 kilogrammal könnyebb és merevebb lett a réginél. Pár litert nő csak az aprócska, 201 literes csomagtér, tehát továbbra is ez lesz a Swift egyik legnagyobb hátránya a vetélytársakkal szemben.

Örömteli, hogy már nem csak az 1,6-os Swift Sportban lesz menetstabilizáló rendszer, hanem az 1,2-eshez és a dízelhez is elérhetővé válik, a gazdagabb felszereltségekben mindenképp benne lesz. Már minden változaton hátul is tárcsafékek lassítanak majd a dobok helyett. Árakat még nem árultak el, arra valószínűleg az őszi piaci bevezetésig kell majd várni. Idén már 40 ezer példányt legyártanak Esztergomban, hamarosan Japánban is beindulnak a gyártósorok.

További képek >>

Forrás: Origo

Hozzászólás most!

You must be logged in to post a comment.