Minden ami Suzuki. Hírek, információk, érdekességek.

Rövid látogatás az esztergomi gyárban, a Swift bemutatón

2010. június 11., péntek – [15:05]

A mai nap bemutatkozott az új Suzuki Swift Esztergomban, amelyet a japán Suzuki gyár elnöke Suzuki Osamu és Orbán Viktor gördített le a gyártósorról. Au új autó még ha kísértetiesen is hasonlít az elődjéhez, egy teljesen új modell. A forgalmazás ősszel indul.

Első pillantásra mindenki azt mondaná, hogy az új Swift csak egy modellfrissítés, ennek ellenére egy teljesen új modellről beszélhetünk, amely először a magyar újságírók előtt mutatta meg magát. A világújdonságnak számító modell kapcsán érződik, hogy a japán vezetés bizony komoly értéknek tartja a hazai és európai piacot, éppen ezért itt mutatkozott be élőben elsőként a gyártó legfontosabb modellje. A Suzuki gyár japán elnöke, Suzuki Osamu is ellátogatott a bemutatóra, sőt Orbán Viktor és Matolcsy György is tiszteletét tette az esztergomi gyárban. Orbán elmondta, hogy nagy örömöt jelent számára, hogy ebben a kaotikus időszakban is együtt tudnak dolgozni a japán vezetéssel. “A japán és magyar együttműködésben közös, hogy hiszünk a jövőben és van erőnk változtatni, a Suzuki gazdasági sikere fontos üzenet Magyarországnak, a válságtól nem kell megijedni, a pesszimizmus nem vezet sehová. A Suzuki gyár új modellel, a magyar politika új gazdasági rendszerrel rukkol elő”- mondta az újonnan kinevezett miniszterelnök. Orbán Viktor után Esztergom polgármestere, Meggyes Tamás is tartott egy rövid beszédet, amelyben kifejtette, hogy az elmúlt nyolc évben rendkívül nehéz volt a város helyzete, de kitartottak és virágzó jövőt várnak a Suzukival karöltve. Amint lejár a gépjármű beszerzési moratórium, szorgalmazza, hogy az önkormányzatok a hazai gyártású Swifteket vásárolják, úgy ahogy két évvel ezelőtt ők is tették. Továbbá hozzátette, hogy német példára roncsautó prémium bevezetését javasolja a kormánynak, amely a hazai gyárnak is remek lehetőség lenne.

A beszédek után Suzuki Úr és Orbán Viktor közösen begurult az új autóval. Külsőre nem látszik nagy újdonság az autón, mindössze annyi, hogy valamelyest módosultak az autó arányai, és minden lemez egy kicsit más, a hűtőrács szélesebb, újak az első lámpák és ívesebb az autó orra. Oldalról sok különbség nem figyelhető meg, mindössze a 9 centiméterrel hosszabb kasztni lehet gyanús. A hátsó lámpák fehér betétet kaptak és a rendszámtáblatartó bemélyedése ívesebb kanyarítással készült. Mindezek mellett az autó maga egy teljesen új konstrukció. Hossza 3850 milliméter, szélessége 1695 mm, és teljes magassága 1510 mm lett, amely könnyebb beszállást és nagyobb fejteret ígér. Az autó tengelytávja is 50 mm-t nőtt, amely a hátsó lábtérre lesz kedvező hatással. A méretnövekedés ellenére, az új Swift 20 kilogrammal könnyebb, mint elődje, így csak 960 kilogrammot nyom az alapmodell. A belsőben is frissebb vonalakat és kényelmesebb üléseket találunk. A kissé áttervezett középkonzol és műszerfal készítésekor jobb minőségű anyagokat és több hangszigetelést használtak, így a menetkomfort is javult. A motortérben az eddigi 1,3 literes, négyhengeres egység helyett a Splash átdolgozott 1,2 literes szívó és kipufogóoldalon is változó szelepvezérlésű benzinesét építették. A parányi egység 94 lóerőt teljesít 6000-es fordulatszámnál, míg a maximális 118 Newtonméteres nyomatéka 4800-as fordulatszámnál ébred. Az Euro5-ös normáknak megfelelő benzinmotor 5,0 literrel is megelégszik átlagban, míg kilométerenként csak 116 gramm CO2-t ereget a levegőbe.

A dízel egység maradt, de az 1,3 literes DDiS közös nyomócsöves gázolajost is átdolgozták, így most már ez az egység is teljesíti az Euro5-ös normákat. Átlagfogyasztása 3 decivel csökkent, 4,2 literrel is beéri százon, míg CO2 kibocsátása már csak 109 g/km. Későbbiekben várható egy sport változat érkezése, amelyben egy újfejlesztésű 1,6 literes benzinmotor dolgozik majd. Az idei évben 170 ezer új autó készül Esztergomban, amelyből a fél éves gyártási idő ellenére 40 ezer új Swift lesz, amelyek nagy részét az európai piacon akarja értékesíteni a vezetés. Egyelőre a készletfelhalmozásnál járnak, hogy a forgalmazásnál az összes értékesítőnél legyen készleten jó pár modell, ne kelljen sokat várni a vásárlónak az új autójára. Pontos árakat még nem árultak el, hazánkban vélhetően a nyár végén, szeptemberben kezdődik az értékesítés, rendeléseket is csak ekkor vesznek fel az új modellre. Mivel a magyarországi autópiac komoly bajban van, bizonyára egy kedvező bevezetőárral és sok-sok akcióval indul majd az értékesítés, ha roncsprémium bevezetése igaz, akkor az is fellendítheti a poshadt állóvízhez hasonlítható piacot.

Még több kép >>

Forrás: A5.hu

Hozzászólás most!

You must be logged in to post a comment.