A múlt héten Esztergomban bemutatott új Suzuki Swiftet várhatóan csak szeptembertől lehet megvásárolni, így még a hivatalos árlista nem ismert. A felszereltségéről és a technikai részletekről már lehet különböző információkat tudni, így a Suzuki jelenlegi kínálatát és árlistáját áttekintve könnyen kijelenthetjük, hogy várhatóan nem lesz olcsó a hazai gyártású új Swift. Véleményünk szerint az alap 3 ajtós modell kb. 2.690 ezer Forint, az alap 5 ajtós kivitel pedig 2.750.000 Ft. körül fog indulni. Ezek a listaárak, amelyek a különböző akciók és kedvezmények keretében alacsonyabban alakulhatnak, de véleményünk szerint a 3 ajtós alap modell még így sem lesz elérhető 2.400 ezer Forint alatt, az 5 ajtós kivitel pedig 2.450.000.- Ft. alatt. Azoknak a kereskedőknek, akik az új Swifttől várnak egy kis fellendülést az ősszel, további rossz hír, hogy a 2/3-os többséggel megválasztott FIDESZ kormány a választási ígéreteivel szemben további gazdasági megszorításokra fog kényszerülni, így a Swift ünnepélyes bemutatóján elhangzott roncsprémium program továbbra is csak álom marad, illetve ha lesz is belőle valami, az nem az alacsony keresetű kisembereket, azaz nem a Swift fő vásárlókörét fogja érinteni.
Related Posts
- A Suzuki Indiában, Kínában és Vietnamban épít új gyárakat (ápr 27, 2012)
- A Suzuki új modelljéhez is a Rába szállít ülés főegységeket (ápr 16, 2012)
- Megkezdődött az új Swift gyártása és értékesítése Thaiföldön (ápr 08, 2012)
- A Suzukinak adott igazat az Európai Bíróság a Volkswagennel folyó márkajogi vitában (márc 21, 2012)
- A Swift Range Extender a 2012-es Genfi Nemzetközi Autószalonon (márc 09, 2012)










Hozzászólás most!
You must be logged in to post a comment.