Hegyi verseny 4000 méter fölötti magasságon? Bizony, ez a világ egyik leghíresebb autóversenye, a Pikes Peak. A helyszín Colorado, a táv 19,99 kilométer, mialatt 156 kanyart kell túlélni. A rajt 2862 méteres magasságban van, a cél pedig 4300 méteren.
A coloradói pályán 1916 óta rendeznek különböző autó-, motor-, vagy kamionversenyeket, maga a Pikes Peak pedig egy hatalmas, 150 indulós viadal, amelyen a világ legjobbjai álltak rajthoz. Érdekesség, hogy a pályacsúcs 1916-ban 20:55.40 perc volt (Rea Lentz érte el), míg a jelenlegi abszolút rekordot a japán Tajima „Monster” Nobuhiro tartja 10:01.408 perccel, amit 2007 júliusában teljesített egy Suzuki volánja mögött.
Az elmúlt évek meghatárózó versenyzője az idén is rajthoz áll egy erre a célra épített egyedi SX4-el, amelynek gyakorlatilag csak a neve emlékeztet az utcai autóra. Az idei évben Tajima legnagyobb ellenfele Rod Millen lesz egy V8-as Hyundai-al, de versenytársai között egy magyar pilótát is köszönthet a mezőny Antal Krisztán személyében. Krisztián egyébként egy Toyota Celica GTS alapokra épülő saját fejlesztésű elsőkerék-hajtású sportautóval áll rajthoz, amelynek a hasmagasságát a váltakozó felületű murvás és aszfaltos pálya miatt menet közben is állíthatja.
A Pikes Peak edzéseit június 23-án kezdik el, a versenyre pedig június 27-én kerül sor – persze, a felhők fölött. A versenyzők a két edzésnapon mindössze kétszer mehetnek végig élesben a pályán.












Hozzászólás most!
You must be logged in to post a comment.