Kevés edzés lehetőség és változékony idő fogadta Rodeo Ride 34 versenyzőjét a nagy múltú pályán. Pénteken csupán két szabadedzés tartottak így Rizi nem sok mindent tudott kipróbálni. Sok csapat ezért részt vett két héttel, ezelőtt a holland bajnokságon , edzés gyanánt. minden esetre a csapat próbálta kihozni a maximumot a dologból.
Szombaton a z első edzésen a 17 helyett sikerült megszereznie Rizinek. Délután egy másik hátsó gátlót próbáltak, ki de nem tudott vele javítani, így csak a 20 helyről várhatta a rajtott. A polet Veneman szerezte meg a Ginhoven és Neukirchen előtt.
A versenyre esőt jósolt a meterológia, de az első futam még szárazon tudott elindulni. Rizi nem tudott sokat javítani a helyezésén és csak 16 ként ért célba. Ami miután a vendég versenyzők nem kapnak pontot 4 pontot ért.
A második futamot már megzavarta az időjárás. Először a sok csúszás miatt rövidítettek a verseny távon. Azán végül szárazon indult a mezőny de egy kör után le kellett állítani a versenyt az eső miatt. Végül még rövidebbre vették a távot és újra száraz pályán indult a mezőny. Keymulen már a bemelegítő körben elesett, miután ő is mint néhányan új puha keverékű gumival vágtak neki a csupán 10 körös sprintnek. Rizi jól jött el a rajtol, de még az első körben elfékezte magát elhagyta a pályát , így nagyon visszaesett. Végül 18 lett ami most is pontokat ért.
Rizi:
Nehéz hétvége volt. Kevés volt az edzés lehetőség, ráadásul sokan indultak 2 héttel ezelőtt is. Sajnos a lábam még mindig hátráltat a menésben ami látszik a köridőkön is. Bár az edzésen sikerült megfutnom a tavalyi időmet a mezőny sokat lépet előre. Remélem , hogy Hockenheimben már nem fog gátolni a sérülésem és végre újra a mezőny elején lehetünk, de addig is örülni kell a nehezem megszerzett pontoknak is.
Forrás: Suzuki










Hozzászólás most!
You must be logged in to post a comment.