Végre hazánkba is megérkezett a Suzuki Swift legújabb, azaz harmadik generációja. Ha külső megjelenésében nem is, a lemezek alatt bizony lényegi változtatásokon esett át az autó. Az új Swift gazdagabb alapfelszereltséggel és immáron öt csillagos védelemmel büszkélkedhet, megújult motorkínálatából pedig az 1.2 literes benzines egységgel ismerkedhettünk közelebbről.
Megérett már a változás
A Swift igazi sikertörténetnek számít a Suzuki történelmében. Az autó csaknem két évtizedes pályafutása során nem kevesebb, mint 100 országban és régióban került forgalmazásra, 19 országban pedig 63 alkalommal hódította el az igen megtisztelő “Az év autója” címet. A modell gyártása világszerte hét üzemben zajlott, melyek között hazai érdekeltséget is találni. Az esztergomi üzem ma is ontja magából a japán márka modelljeit, és bár az első időkben csak a magyar piacra termelt, napjainkra a gyár export tevékenysége került előtérbe. Magyarország kitüntetett szerepét mi sem bizonyítja jobban, mint az új Swift Esztergomban megrendezett nemzetközi bemutatója, amelynek köszönhetően – ha csak egy napra is, de – az egész autós világ figyelme ránk irányult. Amint azt tudjuk, a statikus bemutatókat általában menetpróba követi, és persze nincs ez másképp az új Swift esetében sem, amellyel nemrégiben közelebbről is ismerkedhettünk.
Nagyobb is lett elődjénél – galéria
A Suzuki Swift jelenlegi, azaz második generációja már 2005 óta megtalálható a márka kínálatában, így valóban ideje volt már a frissítésnek. Ami az új Swift külső módosításait illeti, hozzá nem értő egyének akár még el is sétálhatnak az autó mellett, mondván itt semmi újítás nem történt. A japán újdonság első ránézésre szinte tényleg ugyanazt a képet mutatja, mint elődje, a valóság ettől azonban kissé komplikáltabb. A legszembetűnőbb módosítások a fényszóróknál történtek, melyek jóval nyújtottabb formát öltöttek, ezek pedig az autó még dinamikusabb megjelenéséhez járulnak hozzá. Továbbá természetesen a lökhárítók sem maradtak érintetlenül, ahol is a ködlámpák kaptak hangsúlyosabb foglalatot. Bár ez szabad szemmel láthatatlan, az autó méreteiben is komolyabb lett elődjénél, az új generáció ugyanis 9 centivel hosszabb, 5 milliméterrel szélesebb, és 1 centivel magasabb, mint a napjainkban is kapható verzió.
Sokkal impozánsabb lett a belső – galéria
A külső után lássuk mi is a helyzet a lemezek alatt, azon belül is az utastérben. Az új Swift ajtajait kitárva máris jóval impozánsabb kép fogad bennünket, mint a második generáció esetében. Bár a felhasznált anyagok minősége továbbra sem első osztályú, legalább finom tapintásúak, így pedig mondhatni felsőbb kategóriákat idéznek. A középkonzol egésze is sokkal összeszedettebb és kiválóan harmonizál a belső többi részével. Véleményem szerint a szögletes vonalakból építkező kormánykerék is jobban áll az új Swiftnek, nem is beszélve a szintén megújult műszeregységtől, amely a fordulatszám-, illetve a sebességmutató között egy apró digitális kijelzővel informál minket a fedélzeti számítógép adatairól. Az általunk próbált példány egyébként a legmagasabb felszereltséget képviselte, amely várhatóan nem az autó legkelendőbb variánsa lesz hazánkban, a kulcsnélküli indítás és a Bluetooth-kapcsolattal, valamint USB-csatlakozóval szerelt rádió mégis igen jól csengő extrák.
A puttony továbbra is kicsi – galéria
Ami a helykínálatot illeti, az elöl ülők természetesen fejedelmi kényelemben részesülhetnek, míg a hátsó üléssoron már kicsit szűkösebb a helyzet. Jómagam 180 centije mögött még kényelmesen elfér egy hasonló méretű egyén, bár ez is inkább csak rövidebb utakra vonatkozik. Ez persze nem baj, hiszen a Swiftet városi autónak szánják, melynek szerepkörét szinte maximálisan kielégíti az autó. Na de miért csak szinte? Bár az előd esetében sem volt ez másképp, az új Swift mindössze 211 literes csomagtérrel büszkélkedhet, amely még egy nagyobb hétvégi bevásárlás során keletkezett csomagmennyiséget sem képes elnyelni. Praktikum terén tehát nem jeleskedik az autó, habár a kesztyűtartó mellett minden ajtóban találhatunk térképzsebet, kulcscsomónkat vagy telefonunkat pedig a középkonzol aljában található kis rekeszekbe pakolhatjuk.
Kulcsnélkül indítást is rendelhetünk
- galéria
Most pedig végre elérkeztünk cikkünk talán legérdekesebb részéhez, amelyet nem mellesleg a motorháztető rejt. Az új Suzuki Swift motorválaszték terén is alaposan megváltozott, a megújult palettából pedig az 1.2 literes benzines egységet próbálhattuk ki elsőként. A szóban forgó erőforrás az elődben használt 1.3 literes, 92 lóerős egységet váltja. Hiába a kisebb lökettérfogat, az új motor nem csak erősebb lett, az előírásoknak megfelelően környezetkímélőbb is, mint az előbb említett 1.3-as blokk. A K12B kódjelű új motor 94 lóerős teljesítménnyel és 118 Newtonméteres nyomatékkal ruházza fel a kis japánt, és míg előbbi érték “csak” 6000-es fordulaton jelentkezik, utóbbi már 4800-tól rendelkezésre áll. Nem egy gyengécske erőforrásról beszélünk tehát, amelyhez a gyáriak ígérete szerint igen kedvező, 5.0 literes átlagfogyasztás is társul. Papíron tehát elég meggyőző a Suzuki, na de mi a helyzet menet közben.
A váltóra nem lehet panasz – galéria
Amennyire semleges, vagy inkább kellemetlen érzésekkel vágtam neki a menetpróbának, annyira pozitívan gondolok jelenleg vissza az új Swiftre. Amint az autóba kényelmesen befészkeltem magam, rövid nézelődés és tapogatás után a motorindító gomb után nyúltam, és már indulhatott is a menet. Elsőként a túl könnyen járó kuplungra lettem figyelmes, melynek fogáspontjával azonban nem volt problémám. Ez az apróság persze csak megszokást igényel, figyelmem gyors elterelésére pedig a váltó sietett segítségül. Az ötfokozatú manuális egység kiválóan teszi dolgát. Ahogyan kell, rövid úton és precízen kapcsol a fokozatok között, és ez utóbbiak kiosztására sem lehet panasz. 130 km/óránál 3600-at forog percenként a főtengely, melyet jóval nagyobb lökettérfogatú, ám régebbi fejlesztésű erőforrások is megirigyelhetnének.
5 liter körül tartható a fogyasztás
- galéria
A kis 1.2-es egyébként meredek úton is dinamikusan mozgatja az 1 tonna körüli karosszériát, így az városi használatra bőségesen elegendőnek bizonyult. Az ülésbe persze egyszer sem fog belepréselni az autó, fürgesége mégis képes élvezetessé tenni a vezetést. Ebben persze kiváló partner a megerősített első-hátsó felfüggesztés is, amely még tempósabb kanyarokban is biztosan tartja a Swiftet. Ami a tényleges fogyasztást illeti, mérni persze nem volt lehetőségünk a menetpróba során, azonban ha hihetünk a fedélzeti számítógép 5 liter körüli átlagértékeinek, bizony még az igen jól csengő gyári vegyes használatú fogyasztást is produkálhatjuk az autóval. Láthatjuk tehát, hogy az új Swift jóval komolyabb lett elődjénél, mégis hátra van még egy kérdés: mégis mennyiért mérik ezt a pozitív irányú változást?
3 100 000 forinttól indul az új Swift
- galéria
Bár hivatalos árlista még nem áll rendelkezésünkre, az importőr elmondása szerint az általunk is tesztelt, 1.2 literes benzinmotorral Swift alapára körülbelül 3 100 000 forint lesz, amely elsőre kicsit soknak tűnhet, azonban muszáj hozzátennünk, hogy az autó a szériafelszereltség részeként tartalmaz klímát és ESP-t is. Továbbá ez az első Swift, amely öt csillagos minősítést szerzett az EuroNCAP töréstesztjén, tehát hiába a magasabb ár, igen jó az autó ár/érték aránya. Nem is beszélve arról, hogy egy friss modellel van dolgunk, kis idő múltán tehát az is elképzelhető, hogy jóval a 3 milliós érték alatt áll majd be a Swift árcédulája. Az 1.3 literes, 75 lóerős dízel példányok érkezéséről sajnos egyelőre még nincsen információnk, így azok várható ára sem ismert még. A potenciális vásárlók egyébként október 1-től vehetik át az első példányokat, így a közeljőben már az utakon is feltűnhetnek az első Swiftek.
Kemény: 3 157 000 forint az új Swift indulóára. Az autó azért ilyen drága, mert nincs belőle igazi alapmodell, mindegyikben alapáron jár a légkondicionáló és a teljes biztonsági arzenál
Swift Sport egy év múlva
Október elsején indul a forgalmazása. A Swift nagyon merev és biztonságos, mégis könnyebb 10,8 kilóval elődjénél
Október elsején megkezdődik az új Suzuki Swift értékesítése hazánkban.
Kezdetben az 1,2 literes benzines lesz kapható három- és ötajtós karosszériával, pár hónappal később jön csak a dízel Swift a 75 lóerős, 1,25 literes, a FIAT licence alapján Indiában gyártott dízelmotorral.
Ezerötös motorú Swift megjelenése nem várható, a sportmodell azonban nem tűnik el. A Swift 1,6 Sport valamikor 2011 őszén, talán októberben debütál.
Öt ajtóval, légkondival 3,3 millió
Egyedül az oldalindex burája és a hátsó ködzárófény azonos az előddel
Hárommillió forint alatt szó sincs új Swiftről, a legalacsonyabb árú verzió 3 157 000 forintba kerül. Ezért a pénzért az 1,2 literes, 94 lóerős benzinest kapni gazdag felszereltséggel, de csak három ajtóval.
Mivel az ötajtós modell felára további 150 ezer forint, egy jól használható Swiftért 3,3 millió forintot kell kifizetni.
A jobban felszerelt, automata váltós modellek esetében az autó listaára nagyjából 4,3 millió forintig emelkedik, de a részleteket nem kommunikálta a Suzuki.
Nincs fapados alapmodell
Nincs baj a minőségérzettel
A Merkantil Bankkal tervezett hitelkonstrukciókról még nincs információnk, de nem ártana valamivel megkönnyíteni a vásárlást abban a kategóriában, ahonnét tavaly és idén gyakorlatilag eltűntek a vásárlók. Ezért is esett vissza a márkák között a tavaly még piacvezető Suzuki a hetedik helyre a JATO Dynamics legfrissebb forgalomba helyezési statisztikája szerint.
ESP és térdlégzsák alapáron
Úgy tűnik, a Swiftből nem készül külön a hazai piac igényeire szabott, gyér felszereltségű alapmodell. A felszereltség részleteit a gyűr még nem hozta nyilvánosságra, de az alapmodell kivitele körvonalazódik a mai bemutató után.
Suzuki Swift 2010
Felnőttutas-biztonság
94%
Gyermekutas-biztonság
82%
Gyalogosvédelem
62%
Biztonsági segédeszközök
71%
Összeredmény
* * * * *
Öt centivel hosszabb a tengelytávja, mint elődjéé
Rendkívül gazdag a biztonsági alapfelszereltség, amivel a márka be kívánja bizonyítani, hogy a második Swift-generáció rettenetes ütközésbiztonsága rég a múlté, az előző Swift nem véletlenül zárta négy-, az új pedig erősen ötcsillagos törésteszttel az Euro NCAP vizsgálatát.
Alapáron teljes a védelmi arzenál jár, amelyben első, oldalsó és függönylégzsák, vezető oldali térdlégzsák illetve a hazánkban a kisautók között nagyon ritka ESP is van. Tehát a legolcsóbb új Swift is teljes biztonsági felszereltséggel jön ki a gyárból, ami példaértékű azon a magyar piacon, ahol ki lehetett rendelni az ABS-t a Loganból, hogy 50 ezer forinttal olcsóbb legyen a Dacia.
Szériafelszerelés a légkondicionáló is. Gyakorlatilag csak egy könnyen pótolható CD-s rádió és a központi zár hiányzik belőle a kényelmi extrák közül, az elektromos ablakemelő és a szervokormány része a GC alapfelszereltségnek. A GS tempomattal, kulcsnélküli nyitással és indítással illetve jobb audiorendszerrel nyújt többet.
Elődjénél negyedmillióval drágább
Listaáron nézve elődjénél nagyjából 250 ezer forinttal kerül többe a Swift, amiért az oldal- és függönylégzsák, a térdlégzsák illetve az ESP reális ellenértéket nyújt.
Annak, aki ezt meg tudja fizetni – tehetjük hozzá, mert a Suzukit eddig sem azok vették, akiket felvet a pénz.
2,7 millióért is van jó Suzuki
Akit sokkolnak az újhullámos Suzuki árak, szaladjon a korábbi 150-ből megmaradt nagyjából 100 márkakereskedésekbe, amíg az ötajtós 1,3 GLX AC CD-t akcióban, 3 444 000 forint helyett 2,7 millió forintért adják. Nem a szép új Swift, de ezért a pénzért nagyon sokat nyújt.
A Magyar Tudományos Akadémia és a Magyarországi Görögök Kutatóintézete a magyar tudományos élet széles körű támogatásáért Sina Simon-díjjal jutalmazta a Magyar Suzuki Zrt.-t.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Magyarországi Görögök Kutatóintézete minden évben Sina Simon-éremmel jutalmazza a hazai tudományos intézmények támogatása, valamint a tudományos kutatások terén kimagasló érdemeket szerzett vállalatokat. A díj ünnepélyes átadására idén a Sina Simon születésének kétszázadik évfordulója alkalmából rendezett konferencia keretében került sor a Magyar Tudományos Akadémia székházának nagytermében. Az elismerő kitüntetést az idei díjazott Magyar Suzuki Zrt. képviseletében Hisashi Takeuchi vezérigazgató vette át Dr. Németh Tamástól, az MTA főtitkárától.
A Sina Simon-díj átadásakor Németh Tamás méltatta mindazokat az erőfeszítéseket, amelyeket a Magyar Suzuki Zrt. tett megalakulásától napjainkig a hazai tudományos munka érdekében. Ezek között a legfontosabbak a tudományos munka utánpótlás-generációjának támogatása, a felsőoktatási intézményekkel ápolt szoros munkakapcsolat, a környezettudatos, ám korszerű gyártástechnológiai eljárások alkalmazása, valamint a minőségi gyártás és az ehhez kapcsolódó kutatás-fejlesztés elősegítése.
A díj odaítélésének indoklásában az MTA főtitkára kitért magyarországi felsőoktatási intézmények és a Suzuki évtizedes múltra visszatekintő kapcsolatára, aminek az eredményei a gyártási folyamatok minőségének optimalizálásában és a vállalat által gyártott gépjárművek környezetkímélő jellemzőiben is tükröződnek – ilyen jellemző az energiatakarékos fogyasztás, az alacsony szén-dioxid-kibocsátás. A gyártás során alkalmazott fejlett technológiai megoldások hozzájárulnak a vállalat nemzetgazdaságban betöltött jelentős szerepéhez. Ezenfelül a vállalat széles hazai beszállítói hálózata is a magyar tudomány értékalapú fejlődését szolgálja.
A Sina Simon-díjról
Báró Sina Simon görög származású bécsi, budapesti kereskedő, pénzember, bankár a 19. század egyik legnagyobb tudományos és kulturális mecénása volt. Felkarolta a Nemzeti Színház, a Képzőművészeti Főiskola és a Nemzeti Múzeum ügyét, protezsálta a Vakok Intézetét és a hazai szakoktatás különböző intézményeit. A magyar tudományt támogatók közül ő ajánlotta fel az egyik legmagasabb összeget a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására.
Az MTA főtitkára és a Magyarországi Görögök Kutatóintézetének igazgatója 2007 óta ítéli oda a Sina Simon-díjat a magyarországi tudományos intézmények és tudományos kutatások támogatása terén kimagasló érdemeket szerzett személyeknek vagy szervezeteknek. Az érmet az elmúlt években a Richter Gedeon Nyrt. és a Paksi Atomerőmű Zrt. kapta meg. Az odaítélt díjjal bronz emlékplakett és egy Sina Simon életéről szóló díszes album jár.
BRUMI SZŰRŐ- és ÉGÉSJAVÍTÓ : HATÁSA, FELHASZNÁLÓI TAPASZTALATOK:
1. Csökken a füstölés, kisebb lesz a motor zajszintje, vibrációja és ez kellemesebb munkavégzést biztosít. 2. Huzamosabb használatnál megszűnik a porlasztó csúcsok beégése, csökken, majd teljesen kitisztul a motor égőteréből a koksz. 3. A motor gyorsabban felpörög, nő a jármű gyorsulása. 4. Könnyebb a hidegindítás, nő a kompresszió, csökken a kartergáz, a motorolaj fogyasztás, hosszabb élettartamúvá válik a motor.
5. Növekvő nyomaték, gyorsabb munkavégzést tesz lehetővé és ez több elvégzett munkát eredményez.
6. A csökkenő kopás, a nagyobb
élettartam alacsonyabb fenntartási költséget igényel.
Prevenció: megelőzés és védelem
Benzines autóknál 10-20% megtakarítás, valamint dízel járműveknél legfeljebb 15%-os megtakarítás érhető el.
Az üzemanyag megtakarító eszközök minden típusú és márkájú járműhöz illeszthetőek, semmit sem kell módosítani a járműveken és nem befolyásolják a gépjárművek garanciáját sem.
Keressen bizalommal az alábbi elérhetőségeken.+3670/4525302
A Tenkes Rally Team idei legkisebb létszámában volt jelen a Kazincbarcika rallyn. Ez azonban nem látszott meg a teljesítményeken, ugyanis az ismét 100%-osra sikeredett. Az elinduló két páros, Demjén Martin, és Hoffer Zsolt hozták a legjobb formájukat, és ezzel az N2-es géposztály első, és második helyét is. Most pedig a pilóták elmesélik, hogy is látták belülről a hétvégét…
Demjén Martin (N2 első hely):
Hogy tetszettek a pályák, hogy ízlett a verseny?
Nagyon tetszett ismét a sötétben való versenyzés. Ezek a pályák hazai pályák voltak nekem, de még nem mentem rajtuk, kivétel volt a Rakacai, illetve a Bódvalenkei gyors. Úgy néz ki eddig, hogy sötétben sokkal előrébb tudunk lenni abszolútban is, úgyhogy nagyon tetszik nekem!
A futam során minden rendben zajlott, vagy voltak dolgok-körülmények, amik nehezítették a versenyedet?
Az első gyorsra belázasodtam, egész héten beteg voltam, aztán akkor jött ki rajtam. De utána a következő gyors után az adrenalin legyőzte a lázat szerencsére. Az éjszakai gyorsok rendben zajlottak, nagyon élveztük őket. A szombati első gyorson volt egy kalandunk, amit nagyon szerencsésen megúsztunk… Egy hidas jobbos kanyarban nem vágtam le a kanyart és itt elvétettem a hibát, mert lecsúsztunk az ideális ívről és beestünk az autó hátuljával az árokba, csúsztunk a küszöbön egy pár métert, utána a hátulja megakadt, berántotta az elejét, de valahogy sikerült kikecmeregni. A Suzuki hátulja lett oda egy kicsit, illetve a bal hátsó futóműnek egy kicsi széttartása lett, ezért minden jobbos kanyarban keresztbe mentünk, a nézők örömére.
Ismét győzelem, ráadásul az összes szakaszt Te nyerted. Van még kihívás számodra ebben a géposztályban?
Én minden versenyt kihívásnak tekintek, úgyhogy mindig úgy állunk oda a rajthoz, hogy megpróbáljuk a maximumhoz közeli teljesítményt nyújtani. Megpróbálunk a saját tempónkban autózni és meglátjuk, hogy mi lesz.
Navigátoroddal megvan az összhang? Marad melletted a jövőben is?
Nagyon jól összeszoktunk Lócival, nagyon jó barátság kialakult közöttünk, úgyhogy minden rendben volt! Remélem, hogy nem kell több navigátort elfogyasztanom már.
Mi a terv a szezon hátralévő részére, és ha nem korai a kérdés, akkor a jövő esztendőre?
A pécsi versenyen mindenféleképpen szeretnénk indulni, úgyhogy ez a terv. Szeretnénk a saját tempónkban versenyezni és élvezni az autózást! A jövőre nézve nem tudok nyilatkozni, mert még én sem tudom, hogy mi lesz.
Hoffer Zsolt (N2 második hely):
Hogy tetszettek a pályák, már ismertek voltak számodra gondolom. Ez segített, vagy mindig úgy álltok neki, úgy írjátok fel, mintha teljesen ismeretlen szakasz lenne?
Mindenek előtt üdvözlöm az olvasókat.
Nagyon jó verseny volt a Kazincbarcika Rallye. Voltak ismerős szakaszok és volt olyan gyors is, melyen most mentem először. Minden gyorsra új itinert írtunk, mert együtt nem mentünk még ezeken a szakaszokon, másrészt most már egészen letisztult itinert diktálok fel a korábbiakhoz képest.
A verseny hogy zajlott számotokra? Voltak problémák, nehézségek?
Nem indult egyszerűen a verseny számunkra. Nem sikerült pályabejáró autót szerezni, ezért csak a pályabejárás első napján este értünk Barcikára egy Wagon R+-al. Jó kis kocsi, de nem erre a célra
Azt hittük, hogy a nehézségek ezzel elhárultak, de tévedtünk. A szállás, amit foglaltunk – hogy is fogalmazzak – átlagon nagyon aluli volt, az épületből érkező szagok új szállás felkutatására sarkaltak! Az új szállás 1 fokkal jobb volt, de tényleg csak egyel! Szerencsére ezeken kívül más negatívum nem ért minket és nagyon jó versenyünk volt.
Második helyen végeztetek, ami nagyon szép eredmény. Amíg a többiek is versenyben voltak, addig is magabiztosan hoztátok ezt a pozíciót. Küzdős volt?
Idén az elő aszfaltos versenyem, ahol nem kaptam defektet. Az itinerünk nagyon jól sikerült, az éjszakai gyorsokon is abszolút jól tudtunk kocsizni belőlük. A 3. gyorson egy J2 törik J4-ben bekéstem és a tempó is nagyobbra sikerült, de a kézifék és a szerencse megoldotta dolgot! Élmény szempontjából az utolsó Rakaca emlékezetes még, ahol nem sokkal a rajt után az első “drazsés” résztől mentünk Hibján Jociék után, és a porukban kocsiztunk végig. Vakon itinerből nagyon jó volt autózni, bár az időeredményen azért meglátszott.
A második pozíciót az első gyorstól megszereztük és három gyors után már majd egy perccel voltunk Olivérék előtt. Sajnos ők és Szabó Zoliék is kiestek, üldözők nélkül maradtunk. Ezzel az eredménnyel az év végi összesítésben 2. helynél rosszabbak már nem lehetünk.
Mik a tervek az év hátralévő részét illetően, és esetleg már a jövő esztendőről is tudnál mondani valamit?
Mecseken mindenképpen szeretnénk indulni és egy nagyon jót autózni! Természetesen mi is a 2011-es versenyéven gondolkodunk és dolgozunk, de még korai lenne bármit is mondani!
Mondanál valakinek köszönetet?
Óriási köszönet Szabó Zolinak a Csapatvezetőmnek, kicsi családomnak, Anitának és Gigikének, valamint Csizmeg Ricsinek ezért a jó versenyért!
Keller Péter:
A nevezési listán szerepelt a neved, aztán az első gyors eredményében már nem. Hogy volt, mi történt?
Igen, beneveztünk a Borsod Rallye-ra, mert információim szerint nagyon bizonytalan volt az N2-es géposztályban és egyben a Suzuki Swift Kupában indulók száma. Mivel fontosnak tartjuk, hogy értékelve legyen a kategória, biztonsági okokból készenlétben álltam, végül nem volt szükséges az indulásunk.
A csapat teljesítményét hogy értékeled?
Csapatunk az elmúlt versenyekhez, évekhez képest kis stábbal vonult fel: a Demjén Martin- Milcsevics Lóránt és a Hoffer Zsolt-Csizmeg Richárd versenyzőpárosokkal.
Teljesítményükkel maximálisan elégedett vagyok, azt hiszem, az eredményeik magukért beszélnek. Martin magasan nyerte a kategóriát, ugyan volt egy-két kalandja és egy kicsit sérült az autó hátulja is, de célba ért. Zsolti stabilan végig a második helyen autózva fejezte be a versenyt. Egy csapatfőnöknek nem kell ettől nagyobb öröm, mint hogy ismét 100%-os eredménnyel indulhattunk haza.
Hogyan tovább? Következő verseny?
A következő futam a Mecsek Rallye lesz, mindenképp ott leszünk, valószínűleg több autóval és nagyobb stábbal. Vannak új érdeklődőink autóbérlésre, reményeim szerint 3-4 autóval képviseltetjük majd a Tenkes Rallye Team-et.
A Suzuki és a Volkswagen megkezdi a komolyabb együttműködést, a japán autógyár segít egy olcsó autót fejleszteni német társtulajdonosának. Sajnos nem Európában.
A Suzuki indiai leányvállalata a Maruti Suzuki segít a Volkswagen-konszernnek kifejleszteni egy új kisautót – írja meg nem nevezett forrásra hivatkozva a Financial Express. Az autó az indiai piacra készül, ára alacsonyabb lesz, mint 400 ezer rúpia, azaz 1,9 millió forint.
Természetesen a Volkswagen nem tervezi, hogy a versenyezzen a Tata Nanóval, de a német autógyár szintjén ez olcsónak számít. A Volkswagen-csoport két legolcsóbb modellje Indiában a 442 ezer rúpiába kerülő VW Polo, illetve a félmilliós Škoda Fabia.
A Maruti Suzuki is jól jár az üzlettel az újság szerint, miután cserealapként hozzájut a Volkswagen dízelmotorjaihoz. Az egyelőre még kérdés, hogy egy az egyben a VW szállítaná a motorokat, vagy az indiai cég gyárthatná licenc alapján.
A lap úgy tudja, a Suzuki első embere, Osamu Suzuki a hónap végén Indiába látogat, hogy ott találkozzon magas rangú Volkswagen-vezetőkkel, hogy az együttműködési lehetőségekről tárgyaljanak.
Az együttműködés alapját az adja, hogy tavaly decemberben a Volkswagen 19,9 százalékos részesedést vásárolt a Suzukiban. Akkor a cégvezetők úgy nyilatkoztak, az együttműködés kiterjed a fejlesztésre, a termelésre és az értékesítésre egyaránt. A VW a kisautók fejlesztésénél számít segítségre, a Suzuki viszont elsősorban a VW hibrid és elektromos járművekhez kapcsolódó technológiáira hajt.
Az ember hoz egy döntést, és megvesz egy autót. Aztán beleül és vezeti. Aztán elkezd hozzá kötődni.
Egyre jobban megszereti, és törődik vele. Nem csupán használja: cirógatja, csinosítgatja, becézgeti. Aztán azon kapja magát, hogy fanatikus lesz!!! Elkezd az autójának ajándékokat vásárolni, újabb és újabb kiegészítőket. Minden szabad percét azzal tölti, hogy övé legyen a legszebb, legjobb és legegyedibb. Bőgeti a motort, ahogy rákanyarodik a főutcára és csikorognak a kerekek, ahogy startol a zöld lámpánál. Nem csupán Suzukija van, hanem egy álomgépe! És milyen jó tudni, hogy nincs egyedül!
A klubok lényege, hogy a hasonszőrűek megtalálják egymást. Közösséget teremtenek. A suzukisoknak is vannak találkozóik, ahol felvonultathatják a büszkeségeiket. Hosszú konvojt alkotva haladnak át falvakon és városokon, majd megérkeznek a táborhelyre. A sok csodamasina leparkol, és mehet a mustra. Tuningok, színek és lóerők egyvelege. Ez a klip egy német találkozó hangos emlékkönyve 2008-ból. Fantasztikus, hogy milyen ötletekkel alakítják át még a legújabb modelleket is a Suzuki szerelmesei!
A 750-es történelem, avagy a legsikeresebb sportmotor generáció
A GSX-R750 története 1985-ben kezdődött mint a SUZUKI verseny technológia utcai megtestesülése. Minden modellévben alapos fejlesztésen esett át, páratlanul hosszú modelltöténetet megérve ezáltal. A 750-es sorozat tagjai igazi telivérek a sportmotorok világában.
A ’85-ben debütált GSX-R750, arra teremtetett, hogy kielégíste “a pályára született, pályára visszatérni” koncepció megszállotjainak mérhetetlen vágyakozását.
A GSX-R750 évrõl-évre megújult generációi végig hűek maradtak ehhez a koncepcióhoz, folyamatos és rendkívüli fejlesztőmunka eredményeként a GSX-R család méltán nevezhető a motorkerékpárok történelmében a legnépszerűbb szériának. A verseny technika folyamatos alkalmazása a fejlesztés során egy rendkívül sportos, szemet-gyönyörködtető és biztonságos motorkerékpárt szült. A GSX-R750-ről kötelezõ a versenyek vonatkozásában is beszélnünk, a motorsport körüllengi de inkább áthatja szellemiségét.
A Suzuki GSX-R 750 több, mint motorkerékpár. A GSX-R vérvonal alapítója, az igazi ős. Majdnem két évtizedes múltja megalapozta az utcai-sportmotor gyártást, és létrehozott egy új utcai géposztályt, a verseny-replikát. A motor a GP versenymotoron alapszik. Az eredeti GSX-R 750 forradalmasította a szériamotorral való versenyzést, és életre hívta a szlogent, amely szerint „A pályán született és oda tért vissza”.
Modellévről modellévre versenyzőről versenyzőre az egyetlen állandó a történetben az eredeti koncepció megvalósítása azáltal, hogy versenyeket és bajnokságokat nyer évről évre. A Suzuki GSX-R 750-es egyre inkább kiszorítja a versenytársakat a 750-es kategóriából mind a pályán, mind a piacra szánt modelleknél, megvalósítva ezzel a szlogent: Urald a versenypályát. A GSX-R 750 sikere a Suzuki büszkesége, és a tervezők mindent elkövetnek azért, hogy a Suzuki megtarthassa ezt az örökségét, most és a jövőben egyaránt.
A fiatalok részéről egyre nagyobb az igény, hogy olyan közlekedési eszközöket használjanak, amelyekkel a környezetükre és gyermekeik jövőjére is jobban odafigyelhetnek. Ezért is keresik egyre többen a környezettudatos autókat, vagy veszik figyelembe vásárláskor a gyártó cég filozófiáját, hozzáállását.
A Suzuki is elkötelezett a környezetvédelem mellett. A cég japán gyárában gondosan odafigyelnek nem csak a szerelési folyamatra, de a „zöld” gondolkodásra is. Ennek jegyében újratisztítják a gyártás során felhasznált vizet, szélerőművekkel termelik meg a termeléshez szükséges energia egy részét, illetve időről időre beolvasztják a sérült, vagy hibás fém alkatrészeket, hogy minél kevesebb szennyező anyag keletkezzen. 2000 óta pedig minden évben fenntarthatósági tanulmányt is készítenek, amelyben lefektetik azokat a prioritásokat, amit a következő időszakban kiemelten szem előtt fognak tartani. Sőt, a General Motorsszal közösen már az első elektromos üzemanyagcellával működő autó is elkészült!
Az esztergomi gyár esetében is fontos szempont a természet és ember harmóniájának megőrzése. Az anyacég célkitűzéseivel összhangban a Magyar Suzuki Zrt. is közvetlen felelősséggel tartozik a környezet állapotának megőrzéséért és folyamatos javításáért a teljes gyártási folyamat során. A természeti kincsek védelme érdekében optimalizálják az ipari vízfelhasználást, és nem alkalmaznak ólomtartalmú színezőanyagokat, 2010 végére pedig azt tűzték ki célul, hogy 70%-kal fogják csökkenteni a gyártás során keletkező hulladék mennyiségét. Ezért már idehaza is nagyban gondolkodnak az alternatív újrahasznosítási lehetőségeken.
Többek között ezért is alakítottak ki roncsautó-átvevő hálózatot, amelynek keretében könnyebben oldható meg az újrahasznosítás. Emellett az összes autómodell motorja megfelel a szigorú Euro 4-es környezetvédelmi normáknak. A márka egy másik terméke, az Alto pedig az egy fokkal szigorúbb, Euro 5-ös kibocsátási előírásnak is. Így már a környezettudatos vásárlók is biztosak lehetnek benne: a mi autónk is zöld!
Sebességi rekordot állított fel a Bonneville-i sóstó kiszáradt medrében egy Suzuki Kizashi: a japán márka modelljének speciálisan átalakított változata 203,720 mérföld/órás (326,7 kilométer/óra) sebességet ért el, ezzel a „Blown Gas Coupe” kategória földfelszíni csúcstartójává lépett elő. A volán mögött a Road & Track magazin újságírója, Sam Mitani ült az új sebességi rekord felállításakor.