A fiatalok részéről egyre nagyobb az igény, hogy olyan közlekedési eszközöket használjanak, amelyekkel a környezetükre és gyermekeik jövőjére is jobban odafigyelhetnek. Ezért is keresik egyre többen a környezettudatos autókat, vagy veszik figyelembe vásárláskor a gyártó cég filozófiáját, hozzáállását.

A Suzuki is elkötelezett a környezetvédelem mellett. A cég japán gyárában gondosan odafigyelnek nem csak a szerelési folyamatra, de a „zöld” gondolkodásra is. Ennek jegyében újratisztítják a gyártás során felhasznált vizet, szélerőművekkel termelik meg a termeléshez szükséges energia egy részét, illetve időről időre beolvasztják a sérült, vagy hibás fém alkatrészeket, hogy minél kevesebb szennyező anyag keletkezzen. 2000 óta pedig minden évben fenntarthatósági tanulmányt is készítenek, amelyben lefektetik azokat a prioritásokat, amit a következő időszakban kiemelten szem előtt fognak tartani. Sőt, a General Motorsszal közösen már az első elektromos üzemanyagcellával működő autó is elkészült!
Az esztergomi gyár esetében is fontos szempont a természet és ember harmóniájának megőrzése. Az anyacég célkitűzéseivel összhangban a Magyar Suzuki Zrt. is közvetlen felelősséggel tartozik a környezet állapotának megőrzéséért és folyamatos javításáért a teljes gyártási folyamat során. A természeti kincsek védelme érdekében optimalizálják az ipari vízfelhasználást, és nem alkalmaznak ólomtartalmú színezőanyagokat, 2010 végére pedig azt tűzték ki célul, hogy 70%-kal fogják csökkenteni a gyártás során keletkező hulladék mennyiségét. Ezért már idehaza is nagyban gondolkodnak az alternatív újrahasznosítási lehetőségeken.
Többek között ezért is alakítottak ki roncsautó-átvevő hálózatot, amelynek keretében könnyebben oldható meg az újrahasznosítás. Emellett az összes autómodell motorja megfelel a szigorú Euro 4-es környezetvédelmi normáknak. A márka egy másik terméke, az Alto pedig az egy fokkal szigorúbb, Euro 5-ös kibocsátási előírásnak is. Így már a környezettudatos vásárlók is biztosak lehetnek benne: a mi autónk is zöld!
Buzás Judit
Fotó: hat
Forrás: Azért is Suzuki
![]()









Hozzászólás most!
You must be logged in to post a comment.