Minden ami Suzuki. Hírek, információk, érdekességek.

Archives for Autó category

Az esztergomi önkormányzat 940 millió forintos keresetet indít a magyar Suzuki Zrt. ellen egy előszerződést követően meghiúsult telekvásárlás miatt – írja a szeretgom.hu internetes oldal.

    Tétényi Éva (független) polgármester az MTI-nek elmondta, nem ért egyet a per indításával, mivel számára fontos, hogy a város adófizetői biztonságos környezetben dolgozhassanak. Mivel a képviselő-testületi határozat zárt ülésen született, a polgármester az ügyről nem kívánt többet közölni; nem cáfolta és nem erősítette meg a szeretgom.hu további értesüléseit.

    A portál információi szerint a Magyar Suzuki Zrt. vállalta, hogy zöldterületi mutatóinak javítására megvásárol egy telket az ipari parkban, ha a város a vételár jelentős részéből körforgalmat épít az üzemhez. Erről 2008 január 14-én előszerződést kötöttek. Az autógyártó azonban utóbb elállt az adásvételtől, arra hivatkozva, hogy az önkormányzat a megállapodásban foglalt kötelezettségeit csak részben teljesítette.

    A szeretgom.hu szerint az önkormányzat az időközben megépített körforgalom költségét – 331 millió forintot – szeretné a Suzukira terhelni, valamint peres úton elérni, hogy a gyár az előszerződés alapján mégiscsak kösse meg a szerződést az önkormányzattal. Az előterjesztést Steindl Balázs, az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöke, a helyi Fidesz-frakció vezetője készítette.

    Steindl Balázst az MTI-nek nem sikerült elérnie, a Suzuki kommunikációs vezetője, Ruska Viktória pedig azt közölte, hogy amíg nem tájékozódott körültekintően az ügyben, nem nyilatkozik.

Forrás: MTI  (bfi \ ppd)
.

  • A Volkswagen figyelmezteti a Suzukit, amely megszegte az együttműködési megállapodást
  • Továbbra is vonzó befektetés marad a Suzuki

A Suzuki Motor Corporation-nel folytatott együttműködés korábban bejelentett elemzése meghozta az első eredményeket a Volkswagen AG számára. A Volkswagen szeptember 11.-én, vasárnap Wolfsburgban jelentette be, értesíti a Suzukit arról, hogy a japán gyár megsértette a 2009 decemberében véglegesített együttműködési megállapodást.

A megállapodás megszegéséről szóló értesítés a Suzukinak szállított, más gyártótól érkező dízelmotorokkal kapcsolatos. A Volkswagen véleménye szerint ez ellentmond az együttműködési szerződésben meghatározott feltételeknek. A Suzukinak több hét áll rendelkezésére, hogy orvosolja a szabálytalanságot. A Volkswagen sajnálatos, de szükséges lépésnek tartja ezt, és felajánlotta a téma alapos megtárgyalását a Suzuki számára. Egyúttal nyomatékosan kijelentette, hogy a Suzukit továbbra is vonzó befektetésnek tartja.

A Volkswagen 2009 decemberében szerezte meg a japán gyártó részvényeinek 19,9 százalékát egy stratégiai együttműködés keretében. A 2011 júliusában kiadott féléves pénzügyi jelentésében a Volkswagen megállapította, hogy az együttműködés a vártnál lassabban fejlődik, így annak elemzését végzi. Ez az értékelés még nem fejeződött be.

Forrás: Volkswagen
.

A mi sportautónk

Az új Suzuki Swift Sport kapta a fő hangsúlyt a Suzuki termékcsaládon belül a 64. Frankfurti Nemzetközi Autókiállításon. A gyár minden eddiginél sportosabb és erősebb Swiftet ígér.

Tovább az autoteszt.mandiner.hu teljes cikkére >>
.

A Suzuki termékcsaládon belül a sportosan izgalmas új Suzuki Swift Sport kapja a fő hangsúlyt a 64. Frankfurti Nemzetközi Autóvásáron.

A Swift Sport a Swift széria nagy teljesítményű csúcsmodellje: az alapjául szolgáló standard Swifthez képest jobb futási, kanyarodási és fékteljesítmény jellemzi. Japánban 2005-től, Magyarországon 2006-tól gyártják. A sportos élmény és a mindennapokban jelentkező praktikus kezelhetőség a világ mintegy negyven országában szerzett rajongókat a modellnek.

A megújult Swift Sport sok hasonlóságot mutat elődjével, ugyanakkor ez a minőségi sportkompakt már a 2010-től gyártott új Swift modellen alapul. A Swift sorozat nagy teljesítményű csúcsmodelljeként olyan erényeket testesít meg, mint a még jobb kezelhetőség, a kiváló vezetési tulajdonságok, a környezeti kompatibilitás és a kompromisszumoktól mentes minőség. A suzukis sporttulajdonságok összességében páratlan élményt nyújtanak a vezetőnek.

A modell forgalmazása októberben kezdődik, a Suzuki tervei szerint egyre több országban.

Formaterv

•   Merész, tiszteletet parancsoló külső

•   Az aerodinamikus alkatrészek egyesítik a funkcionalitást a stílussal

•   Sportos, kifinomult belső tér

Külső   [Merész, tiszteletet parancsoló formaterv]

Az új Swift Sport megjelenése azt a fejlődést tükrözi, amelynek során a modell merészebb, tisztelet parancsolóbb külsőt nyert. Az alacsony felépítés a stabilitás és a feszesség érzetét kelti, a nagy hűtőrács utal a motorban szunnyadó teljesítményre, kétoldalt pedig az egyedi, uszonyos fényszórófoglalatok teszik az autó karakterét még harapósabbá, méltóságteljesebbé.

A kizárólag az új Swiftre jellemző aerodinamikus elemek szabályozzák a légáramlást, gátolják az elemelkedést. Az újonnan fejlesztett, metálszürke fényezésű, nagy fényerejű gázkisüléses fényszórók és az ugyancsak új, henger alakú kombinált hátsó lámpák tovább fokozzák a külső dizájn keltette dinamizmus érzetét.

Belső   [Sportos és minőségi]

Az új Swift Sport utaskabinjának exkluzívan sportos belső formaterve tovább növeli a vezetés élményét, a minőségi látványt és érzetet. Az öt mérőórát tartalmazó műszerfal jól olvasható, könnyen áttekinthető. A bőrbevonatú kormány természetes fogást, jó kezelhetőséget biztosít, és a minőség érzetét kelti.

Az első ülések a kiváló megtámasztás mellett exkluzív kárpitozással növelik a vezetés élményét.

Méretek   [Kompakt fürgeség]

Az új Swift Sport erőteljes megjelenése mögött valójában kis méretek rejtőznek, ami az autót különösen fürgévé teszi. A Swift sorozat jellemzői, a széles nyomtáv és a rövid tengelytáv az alváz olyan tulajdonságaival párosulnak, mint például az egyedi tervezésű hátsó felfüggesztés, amitől az autó azonnal reagál, és nagy sebességek mellett is rendkívül stabil marad. Az új Swift Sport teljes hossza 3890 milliméter, teljes szélessége 1695 milliméter, teljes magassága 1510 milliméter, tengelytávja 2430 milliméter.

Főbb méretek (mm)

Új Swift Sport

Teljes hossz: 3890

Teljes szélesség: 1695

Teljes magasság: 1510

Tengelytáv: 2430

Nyomtáv

elöl: 1470

hátul: 1475

Teljesítmény

• Egyedi vezetési beállítások a Swift Sportban

• A Swift Sportban alkalmazott M16A motor nagyobb teljesítményű és takarékosabb

• Egyedi tervezésű hatsebességes kézi váltó

Vezetés   [Egyedi hangolású futómű a Swift Sport számára]

Mivel a Swift Sport a Swift széria nagy teljesítményű csúcsmodellje, a Suzuki a futómű tulajdonságait javítva az irányíthatóság és a stabilitás kivételes egyensúlyát valósítja meg.

A kerékdőlés és kerékösszetartás megnövelt merevsége a hátsó tengelyen, a megnövelt oldalirányú merevségű gumiperselyek és a nagyobb hátsó kerékcsapágyak gondoskodnak az autó hátsó részének stabilitásáról a magas sebességtartományban. Az első és hátsó spirálrugók megnövelt rugóállandója és a kiegészítő visszatérítő rugók az első lengéscsillapítón jelentősen hozzájárulnak a stabilitáshoz. A kormánymű és a felfüggesztés új elemei, valamint a nagyobb első kerékcsapágyak gyorsabb reagálásúvá teszik a kocsit, ennek eredményeként az új Swift Sport elődjéhez képest jobban vezethető.

Motor   [100 kW, kategóriája legjobbja*]

Az új Swift Sport M16A motorja az előző modell motorján alapul. A változó geometriájú szívórendszer alkalmazásának, a változó szelepvezérlés optimalizálásának és a szelepemelkedés megnövelésének köszönhetően a maximális teljesítmény 92 kW-ról (előző Swift Sport) 100kW-ra emelkedett az új modellben, ami kategóriájában csúcsteljesítmény*. A maximális nyomaték 148 Nm-ről 160 Nm-re nőtt. A vezető ennek következtében a teljes fordulatszám-tartományban kiváló teljesítményt élvezhet. A motor kiugró teljesítménye gazdaságos fogyasztással párosul: a szén-dioxid-kibocsátás 11 százalékkal, 165 g/km-ről 147 g/km-re csökkent, a megváltozott szerkezetű kipufogódob pedig sportosabb hangot ad ki.

* 2011. augusztusi Suzuki-kutatás, 1,6 literes feltöltés nélküli motorok esetében

Főbb teljesítményadatok

Új Swift Sport

Maximális teljesítmény                       100 kW / 6900 ford./perc
Maximális forgatónyomaték               160 Nm / 4400 ford./perc
Üzemanyag-fogyasztás*                     6,4 liter / 100 km
CO2-kibocsátás*                                   147 g/km

Előző Swift Sport

Maximális teljesítmény                         92 kW / 6800 ford./perc
Maximális forgatónyomaték               148 Nm / 4800 ford./perc
Üzemanyag-fogyasztás*                     7,0 liter / 100 km
CO2-kibocsátás*                                   165 g/km

*Az üzemanyag-fogyasztás és a CO2-kibocsátás kombinált cikluson mért adatok (az új Swift Sport esetében Euro 5 standard formula kétkerék-meghajtású járművekben, hatsebességes manuális váltóval, az előző Swift Sport esetében Euro 4 standard formula kétkerék-meghajtású járművekben, ötsebességes manuális váltóval).

Váltó   [Sportos, takarékos vezetésre tervezve]

Az új Swift Sport hatsebességes kézi váltóját úgy tervezték, hogy teljesen kihasználja az M16A motor teljesítményét. A hat sebesség (szemben az előző Swift Sport ötsebességes váltójával) sportos vezetést tesz lehetővé, ami üzemanyag-takarékossággal párosul. A két legkisebb sebességfokozatban a hármas kúpos szinkronszerkezetnek köszönhetően könnyen jár a váltókar. A rúd átviteli oldalán elhelyezett megnövelt ellensúly sportos – könnyebb és határozottabb érzetű – váltást tesz lehetővé.

Kerekek, gumiabroncsok   [Egyedi, 17 collos dizájn]

Az exkluzív, 17 collos alumíniumötvözet felni alapfelszereltség az új Swift Sportban. Formatervük éles, kifinomult, és az újfajta gyártási eljárásnak köszönhetően kerekenként hozzávetőleg egy kilogrammal könnyebbek, mint az előző Swift Sport esetében. A 195/45R17 méretű gumik, amelyek ugyancsak egyedileg készültek az új Swift Sport számára, hozzájárulnak az irányíthatósághoz és a stabilitáshoz.

Biztonság   [Új fejlesztésű védelem]

• Átfogó biztonsági felszerelés

• A hét légzsák szériatartozék

• Az ESP® (elektronikus menetstabilizáló) alapfelszereltség

Az új Swift Sport haladást jelent a biztonság terén is. Az átfogó biztonsági technológiák alkalmazása azt jelenti, hogy az autó úgy irányítható és olyan biztonságot nyújt, mint az új Swift, amely a European NCAP biztonsági tesztjén megkapta a maximális öt csillagot.

A passzív biztonságról többek közt a Suzuki „Total Effective Control” technológiája szerint kiépített karosszéria gondoskodik, amely hatékonyan nyeli el, illetve vezeti el az ütközési energiát.

A széles körben alkalmazott nagy szakítószilárdságú acélnak, valamint a számítógépes strukturális elemzésnek köszönhetően a karosszéria egyszerre könnyű és biztonságos. Az autóban hét légzsák van (közte függönylégzsák és a vezető számára térdlégzsák), az oszlopok energiaelnyelő anyagot tartalmaznak, ami az utasok fejét érő ütés erejét tompítja.

A Suzuki számos erőfeszítést tesz az aktív biztonság növelésére. Ezek eredményeként az ESP®* és az elektronikus fékerőelosztóval ellátott blokkolásgátló (ABS) alapfelszereltség.

ESP®

A Suzuki többoldalúan közelíti meg az aktív biztonság kérdését. Ennek eredménye az új Swift Sportban megtalálható elektronikus menetstabilizáló (Electronic Stability Program – ESP®*), ami nagyobb fokú menetstabilitást és jobb irányíthatóságot biztosít a különféle útfelületeken.

*Megjegyzés: az ESP a Daimler AG bejegyzett márkaneve.

Légzsákok

A passzív biztonság területén az új Swift Sportban az a legfontosabb előrelépés, hogy valamennyi szinten szériatartozék a hét légzsák (első, oldal-, függöny- és térdlégzsákok).

 

Forrás: Suzuki
.

Az új Swift, a Magyar Suzuki Zrt. legutóbbi modellje elnyerte a Magyar Termék Nagydíj kitüntető címet. A Magyar Termék Nagydíj olyan versenyképességi mutatókat jelképez, mint a tudás, az innováció és a minőség.

Tovább Tovább

A márciusi Genfi Autószalonon bemutatott sportos Swift koncepció után végre itt a szériaérett változat is, amelyről sajnos csak egyetlen gyári fotót közölt a márka. A japán újdonság nem csak külső megjelenésében lesz agresszívabb a hagyományos változatnál, 1.6 literes szívómotorja ugyanis 136 lóerős teljesítménnyel és 160 Newtonméteres nyomatékkal büszkélkedhet.

Tovább az A5.hu teljes cikkére >>
.

Néhány részletet hivatalosan is közreadott a Suzuki a papíron eddig nem is létező új Swift Sportról. Az autó 1.6-os szívómotort kap, amelynek 136 lóerős teljesítményét hatfokozatú manuális vagy a kormányról is kapcsolható automata váltó viszi az első kerekekre. A jelenleg nürburgringi tesztköreit futó autó várhatóan 2012 év elejétől lesz kapható.

Tovább az A5.hu teljes cikkére >>
.

A Michelin elindította megújult magyar nyelvű honlapját, amely új arculattal és szolgáltatásokkal bővült. A könnyen kezelhető és felhasználóbarát felület gazdag tartalmat kínál és lehetővé teszi, hogy interaktívan ismerkedjenek a márkával a weboldalt böngészők.

Az új oldalak fejlesztésekor a Michelin célja az volt, hogy egy olyan digitális platformot kínáljon a vásárlóknak, ahol a személyabroncsok széles választéka megtalálható, modern, érdekes információkkal kiegészítve. Az új weboldal választ ad a vásárlók abronccsal kapcsolatos kérdéseire, ugyanakkor a vezetőknek hasznos termékinformációkat, használati tippeket ad a Michelin abroncsokat illetően; bemutatja azokat az egyedi előnyöket, melyeket a Michelin márka kínál számukra.

A számos cikk, abroncshasználathoz kapcsolódó tanács, részletes termék- és technikai információ mellett egy új keresővel is bővült az oldal, mellyel az autóvezetők könnyen találják meg a közelükben lévő abroncskereskedéseket. A speciális kereső a ViaMichelin segítségével mutatja meg a szervizek listáját, melyek között a Michelin kiemelt partnereit, a Michelin Minősített Szakszervizeket is megtaláljuk. Ezeket a szakszervizeket független cég auditálja évente, magas színvonalú műszaki és ügyfélkapcsolati szolgáltatást nyújtanak. Emblémájukat, részletes listájukat a vásárlás menü tartalmazza.

A megújult honlapon számos videoanyag is található, a Michelin magyarországi tevékenységét, a helyi közösségek életében való felelős részvételt is bemutatják, továbbá számos linket találunk, melyek a Michelin mobilitáshoz kapcsolódó szolgáltatásaihoz, a ViaMichelinhez vagy a híres Michelin útikönyvekhez kalauzolják a weboldal látogatóit.

Kattintson ide:
www.michelin.hu

Forrás: OTS
.

Esztergom, 2011. július 14., csütörtök (MTI) – Elhagyta a kétmilliomodik autó a Magyar Suzuki esztergomi gyártósorát. A “lángvörös gyöngyház” színű Suzuki Swiftet Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke vezette le magyar olimpikonok gyűrűjében a futószalagról csütörtökön.

MTI Fotó: Kovács Tamás

A kétmillió legyártott gépkocsi tiszteletére rendezett ceremónia mellett a gyár húszéves fennállását is idén ünneplik Esztergomban. Hisashi Takeuchi, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója ez alkalomból bejelentette, hogy a márkakereskedésekben szeptember végéig tesztvezetésre jelentkezők között 20 főt kisorsolnak, ők kétmillió forint engedményt kapnak a jármű árából.

“A Suzuki soha egy forint profitot nem vitt ki az országból, minden nyereséget visszaforgattunk a gyárba, bízvást mondhatom, hogy a cégünk egy magyar vállalat” – mondta el a vezérigazgató, megemlítve, hogy a 20 év alatt 1,29 milliárd eurót, azaz 347 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.

A gyárban 3400 saját dolgozót foglalkoztatnak, az első körös beszállítóknál 18.000 munkahely és további 84 cégnél 32.6000 állás köszönhető a Suzukinak. A 40.000 munkahely a magyarországi foglalkoztatás egy százaléka – tette hozzá Hisashi Takeuchi.

A vezérigazgató megemlítette, hogy a Suzuki éves exportbevétele 1,4 milliárd euro, az a magyarországi export két százaléka. Az itt készülő autókat 45 országba exportálják, legtávolabbra Új-Zélandra.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Magyar Suzuki négy éven keresztül, a londoni olimpiáig 50 járműves flottával támogatja a MOB munkáját. Az ünnepségen jelen volt Csonka Zsófia és Sidi Péter sportlövő, Pars Krisztián kalapácsvető és Kiss Dániel gátfutó, Londonra kvalifikált magyar olimpikonok.

Forrás: MTI
.