Posted on ápr 08, 2012 under Autó, Hírek, Swift |
A Suzuki Motor Corporation gyártással és értékesítéssel foglalkozó thaiföldi leányvállalata, a Suzuki Motor (Thailand) Co., Ltd. bejelentette, hogy március 21-én megkezdte az új Swift modell gyártását, majd a rákövetkező napon, március 22-én a forgalmazást is. Az új Swift megfelel a thaiföldi kormányzat ökoautó-programjának.

Az ökoautó-program célja, hogy ösztönözze a környezetbarát kisautók gyártását. A Suzuki 2007 decemberében kapta meg az engedélyt az ökoautók gyártására a thaiföldi kormányzattól. Az alapkőletétel 2009 novemberében volt, az új Swift gyártása az új gyárban 2012 márciusában kezdődött meg.
Az új Swiftet Japánban,Magyarországon és Indiában is gyártják. Az autó vezetési tulajdonságai és formaterve az egész világon meleg fogadtatásra lelt. A Suzuki a Thaiföldön gyártott Swifteket nemcsak otthon fogja forgalmazni, hanem a szomszédos délkelet-ázsiai (ASEAN) országokba is exportálni tervezi.
Az új Swift gyártásának megkezdése alkalmából Thaiföld fővárosában, Bangkokban március 21-én megrendezett ünnepségen jelen volt a Suzuki Motor Corporation ügyvezető alelnöke. „Thaiföld népével együtt arra törekszünk, hogy autóinkkal gazdagabbá tegyük vásárlóink életét, kiváló termékeket adjunk az emberek kezébe Thaiföldön és bárhol a világon” – mondta Toshihiro Suzuki.
A Suzuki Motor (Thailand) Co., Ltd. áttekintő adatai
Székhely: Hemaraj Eastern Seaboard Industrial Estate, Rayong tartomány
Képviselő: Takayuki Sugiyama
Törzstőke: 8682 millió baht (kb. 62 168 millió forint)
100% Suzuki-tulajdon
Alkalmazottak száma: 452 fő (2012. januári adat)
2011 (jan.–dec.) értékesítés: 9688 db
2012 (jan.–dec.) értékesítési terv: kb. 20 000 db (ebből 10 000 Swift)
Forrás: Suzuki
.
Posted on márc 21, 2012 under Autó, Hírek, Swift |
A szerdai döntés szerint a Suzuki használhatja a SWIFT GTi márkanevet autóinál és azok alkatrészeinél.

Suzuki Swift GTi rally autó
Ezzel a bíróság az EU belső piaci harmonizációs hivatalának korábbi határozatát hagyta jóvá az ügyben.
A mostani döntés szerint a hivatalnak igaza volt, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a “gti” betűkombináció bármely “vizuális, fonetikus és fogalmi hasonlóságát” annullálja a hozzá kapcsolódó Swift márkanév. A vásárlóknál nem feltételezhető, hogy az egy gyártótól érkező autókat, alkatrészeket és részegységeket kizárólag a három betű kombinációja alapján különböztetnék meg, így “kizárt a összetéveszthetőség bármiféle valószínűsége”.
A Volkswagen az ügyben arra vonatkozóan nyújtott be keresetet, hogy a Suzuki SWIFT GTi márkanévben a “gti” betűszó összetéveszthető a saját nagyteljesítményű Golf GTI modelljét reprezentáló “gti” betűszóval.
A márkavita a japán Suzuki és a német Volkswagen átfogó vitájának csak egyik eleme. A Volkswagen-csoport meg akarja tartani részesedését a Suzukiban, annak ellenére, hogy a japán partner véget akar vetni a társulásnak, és vissza akarja szerezni a részvényeit. Egy tavalyi közlemény szerint a Suzuki idén novemberig akarja visszavásárolni részvényeit.
A 2009-es részvénycserés együttműködési szerződés keretében a Volkswagen 19,9 százalékos Suzuki részesedésre tett szert 1,7 milliárd euró értékben, a Suzuki pedig 1,5 százalékot kapott a Volkswagenből, a partnerség azonban nem bizonyult gyümölcsözőnek, így a felek kölcsönösen egymást vádolják és a vita egyes elemeit jogi útra terelik.
Forrás: MTI (kcc \ gtb)
.
Posted on márc 09, 2012 under Autó, Hírek, Hybrid, Swift |
Elektromos kisautó, amelynek hatótávolságát motorhajtású generátor növeli meg.
A Suzuki először mutatja be Európában a Swiftre épülő, jelenleg fejlesztés alatt álló Range Extender koncepcióautót1. Azóta, hogy a 2010-es Genfi Autószalonon kiállította az előző Swift modellre épülő, konnektorról tölthető elektromos hibrid Swiftjét, és még ugyanabban az évben flottateszteket kezdett Európában és Japánban, a Suzuki finomította és továbbfejlesztette a rendszert.
Az új generációs, környezetkímélő modellnek szánt Swift Range Extendert a Suzuki önállóan fejleszti azzal a célkitűzéssel, hogy a lehető legnagyobb mértékben megfeleljen a jelen és jövő közlekedési követelményeinek és igényeinek. A kisautó, amely elsősorban mindennapi használatra, például bevásárlásra vagy utasok szállítására szolgál, egy feltöltéssel mintegy 30 kilométert képes megtenni (JC08 ciklusban)2. Ha az akkumulátor merülni kezd, motorhajtású generátor gondoskodik utántöltéséről, így a vezetőnek hosszabb utakon sem kell aggódnia, hogy akkumulátora lemerül. A Suzuki a tervek szerint továbbfejleszti és hamarosan bevezeti Európában a Swift Range Extendert.

Megjegyzések:
1 A modellt „Swift EV Hybrid” néven mutatták be a 2011-es Tokiói Autószalonon.
2 A hatótávolságot a (japán Föld-, Infrastruktúra-, Közlekedés- és Turizmusügyi Minisztérium által jóváhagyott) JC08 ciklusnak megfelelő speciális körülmények között mérték. Az értékek az időjárási és útviszonyok, a vezetési feltételek, valamint a jármű műszaki állapota függvényében változhatnak.
A Swift Range Extender legfontosabb tulajdonságai
• A generátort 658 cm3-es motor hajtja
• Egy feltöltéssel 30 kilométeres hatótáv (JC08 ciklusban)
• Gyorstöltési lehetőség háztartási konnektorról
• A környezetbarát működést kifejező stílus
Környezetbarát vonások
1. Motorhajtású generátor
A Swift Range Extender akkumulátorához egy 658 cm3-es áramfejlesztő motor csatlakozik. Ha az akkumulátor merülni kezd, a motor automatikusan bekapcsol, és a generátor menet közben feltölti az áramforrást. A vezetőnek így hosszabb utakon sem kell attól tartania, hogy az autó akkumulátora lemerül és a jármű leáll.
2. Akkumulátoros üzemmód
Külső áramforrásból teljesen feltöltve a Swift Range Extender egy töltéssel 30 kilométert tud megtenni (JC08 ciklusban)*, ami a mindennapi használat során – például bevásárláshoz vagy utasok szállításánál – ideális. A regeneratív (energia-visszanyerő) fékezésnek köszönhetően nagy hatásfokkal hasznosul a jármű mozgási energiája. A kisméretű, nagy energiasűrűségű lítiumion-akkumulátort a csomagtérben helyezték el, de így is bőven marad hely a csomagoknak.
3. Gyorstöltés háztartási konnektorról
A Swift Range Extender akkumulátorának töltési ideje háztartási konnektorról 100 voltos hálózatból nagyjából 4 óra, 200 voltos hálózatból mintegy 90 perc.
Megjegyzés:
* A hatótávolságot a (japán Föld-, Infrastruktúra-, Közlekedés- és Turizmusügyi Minisztérium által jóváhagyott) JC08 ciklusnak megfelelő, speciális körülmények között mérték. Az értékek az időjárási és útviszonyok, a vezetési feltételek, valamint a jármű műszaki állapota függvényében változhatnak.
Formavilág
1. Külső
A LED-es első fényszórók, első ködlámpák és kombinált hátsólámpa-egységek tovább csökkentik az energiafelhasználást. A külső megjelenés egészét tekintve is kiemelt szempont a környezetvédelem. Ez többek között a kerekek aerodinamikus formatervében is megmutatkozik.
2. Utastér
Az utastér formavilága a minőséget kulcsszempontként kezelő, minden részletre kiterjedő tervezői figyelemről tanúskodik, és rendkívül kellemes hangulatot teremt. Az ülések a letisztultság és a tágasság érzetét keltik, az utastér futurisztikus stílusa pedig egészében is kifejezi a jármű divatteremtő jellegét. A középkonzolon elhelyezett kijelző, valamint az autó energiaszintjét mutató mérőegység folyamatosan, jól áttekinthető struktúrában informálja a vezetőt a legfontosabb adatokról.

Főbb műszaki adatok
Teljes hossz: 3850 mm
Teljes szélesség: 1695 mm
Teljes magasság: 1510 mm
Ülőhelyek száma: 5
Motor: egyenáramú szinkronmotor
Maximális motorteljesítmény: 55 kW
Áramfejlesztő motor: 658 cm3
Hibrid üzemanyag-hatékonyság: legalább 28 km/l1
Hatótávolság2: 30km1
Akkumulátor töltési ideje: 4 óra @ 100V; 1,5h óra @ 200V
Megjegyzés:
1 Suzuki-mérés a JC08 ciklusban
2 Kizárólag külső töltéssel
Videó megtekinthető a Suzuki oldalán >>
Forrás: Suzuki
.
Posted on márc 04, 2012 under Autó, Hírek, Maruti, Swift, SX4 |
A piacvezető Maruti Suzuki India Ltd. eddigi autóértékesítéseivel átlépte a tízmilliós határt Indiában. Az ország autógyártói közül eddig egyedül a Maruti Suzuki érte el ezt a mérföldkövet.

A tízmilliomodik jármű, egy vörös Swift Vxi február 9-én reggel hagyta el a manesari gyár területét Coimbatore városa irányába.
A vállalat 1983 decemberében gyártotta le első autóját, és Indiában 2006 februárjára elérte az ötmilliós összesített eladási számot. Ezzel a teljesítménnyel a második ötmilliós hazai eladási kontingenshez már csak hat év kellett.
Míg két évtizeden keresztül a Maruti 800 és az Omni volt az eladások motorja, az utóbbi bő hét évben az Alto vált a legkeresettebb autóvá Indiában. Az elmúlt években emellett a WagonR és a Swift sikere is hozzájárult a tízmilliós szám eléréséhez.
Shinzo Nakanishi, a Maruti Suzuki India Ltd. vezérigazgatója megköszönte a vásárlóknak a vállalat legújabb eredményét: „Az elmúlt két évtizedben a Maruti Suzuki sikertörténete szorosan összefonódik India sikertörténetével. India folyamatosan növekszik és változik, a Maruti Suzuki pedig mindvégig képes volt ezeknek a változó igényeknek megfelelni. Arra törekszünk, hogy továbbra is az indiai autópiac éllovasai közé tartozzunk. Szeretnék köszönetet mondani munkatársainknak, kereskedőinknek, beszállítóinknak elkötelezettségükért és támogatásukért.”

SX4 Jubileumi Széria
A tízmilliomodik autó sorozatgyártásának alkalmából rendezett ünnepségen a Maruti Suzuki bemutatta az SX4 szedán „Jubileumi Szériáját”. Az „exkluzív fehér” SX4 ünnepi matricázást és festést kapott. Az autó belsejét új kárpitozás, krómbevonatú kilincsek és szellőzőnyílások, VTN-fóliázással díszített kartámasz, valamint „Jubileumi Széria” szőnyegek és párnák díszítik.
A Maruti Suzuki öt legkeresettebb modellje az összes értékesítésen belül
Modell Összes értékesítés (ezer darab)
| M800 |
2 636 |
| Alto + K10 |
1 908 |
| Omni |
1 437 |
| Wagon R |
1 114 |
| Swift |
0 685 |
Forrás: Suzuki
.
Posted on dec 22, 2011 under Autó, Hírek, Swift, Szervezetek |
A súlyosan mozgáskorlátozottak közlekedési nehézségeinek megkönnyítésére létrejött rendszer 2011. július 2-án jelentősen átalakult. Ennek kapcsán Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön Törökbálinton átadta az első, mozgásukban korlátozottak számára készült Suzukit a tulajdonosának.
Soltész Miklós köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy több mint egy éve határozott úgy a Kormány: megváltoztatja a súlyosan mozgáskorlátozottak gépjárműszerzési és átalakítási rendszerét. Tizenöt éven keresztül stagnált az a szisztéma, mely egyösszegű, háromszázezer forintos támogatási összeget jelentett a rászorulóknak – hívta fel a figyelmet az államtitkár. Ennek kapcsán kifejtette, hogy a tapasztalatok azt mutatták: régi, elavult gépjárműveket vásároltak, melyek szervizköltsége gyakran a támogatási összeget is meghaladta.
fotó: Árvai Károly
Ezzel szemben – folytatta Soltész Miklós – a most útjára indított rendszerben új autó vásárlása esetében kilencszázezer, használt – maximum négy éves – esetében pedig hatszázezer forintos támogatásban részesülhetnek azok, akik megfelelnek a szabályoknak.
fotó: Árvai Károly
A politikus arról is beszélt, hogy a rendszer szigorú, mert szeretnék elkerülni a visszaéléseket, valamint azt, hogy kizárólag a valóban súlyosan mozgássérültek és családjaik vehessék igénybe a konstrukciót. A mozgásukban korlátozottak számára így könnyebb a munkába járás, valamint a kezelésekre, vagy éppen iskolába is könnyebben jutnak el – hangsúlyozta.
(kormany.hu)
.
Posted on okt 07, 2011 under Autó, Hírek, Swift |
A 2millio.hu tesztvezetéseket követően elindítjuk újabb nyereményjátékunkat! Aki a következő négy hétben (2011. október 31-ig) a heti toplista első tíz helyén végez, az egy világítós Swift kulcstartót kap ajándékba!

A fenti kép segít a játék meglelésében. Elég megkeresni Facebookon az azért-is-suzuki oldalt (facebook.com/azertissuzuki.hu), majd a baloldali menüben a ZsebSwift játék linkjére kattintva indulhat a száguldozás!
Ossza meg a lehetőséget barátaival a beépített meghívó funkció segítségével!
Forrás: Suzuki
.
Posted on szept 15, 2011 under Autó, Hírek, Sport, Swift |
A Suzuki termékcsaládon belül a sportosan izgalmas új Suzuki Swift Sport kapja a fő hangsúlyt a 64. Frankfurti Nemzetközi Autóvásáron.
A Swift Sport a Swift széria nagy teljesítményű csúcsmodellje: az alapjául szolgáló standard Swifthez képest jobb futási, kanyarodási és fékteljesítmény jellemzi. Japánban 2005-től, Magyarországon 2006-tól gyártják. A sportos élmény és a mindennapokban jelentkező praktikus kezelhetőség a világ mintegy negyven országában szerzett rajongókat a modellnek.

A megújult Swift Sport sok hasonlóságot mutat elődjével, ugyanakkor ez a minőségi sportkompakt már a 2010-től gyártott új Swift modellen alapul. A Swift sorozat nagy teljesítményű csúcsmodelljeként olyan erényeket testesít meg, mint a még jobb kezelhetőség, a kiváló vezetési tulajdonságok, a környezeti kompatibilitás és a kompromisszumoktól mentes minőség. A suzukis sporttulajdonságok összességében páratlan élményt nyújtanak a vezetőnek.

A modell forgalmazása októberben kezdődik, a Suzuki tervei szerint egyre több országban.
Formaterv
• Merész, tiszteletet parancsoló külső
• Az aerodinamikus alkatrészek egyesítik a funkcionalitást a stílussal
• Sportos, kifinomult belső tér
Külső [Merész, tiszteletet parancsoló formaterv]
Az új Swift Sport megjelenése azt a fejlődést tükrözi, amelynek során a modell merészebb, tisztelet parancsolóbb külsőt nyert. Az alacsony felépítés a stabilitás és a feszesség érzetét kelti, a nagy hűtőrács utal a motorban szunnyadó teljesítményre, kétoldalt pedig az egyedi, uszonyos fényszórófoglalatok teszik az autó karakterét még harapósabbá, méltóságteljesebbé.
A kizárólag az új Swiftre jellemző aerodinamikus elemek szabályozzák a légáramlást, gátolják az elemelkedést. Az újonnan fejlesztett, metálszürke fényezésű, nagy fényerejű gázkisüléses fényszórók és az ugyancsak új, henger alakú kombinált hátsó lámpák tovább fokozzák a külső dizájn keltette dinamizmus érzetét.
Belső [Sportos és minőségi]
Az új Swift Sport utaskabinjának exkluzívan sportos belső formaterve tovább növeli a vezetés élményét, a minőségi látványt és érzetet. Az öt mérőórát tartalmazó műszerfal jól olvasható, könnyen áttekinthető. A bőrbevonatú kormány természetes fogást, jó kezelhetőséget biztosít, és a minőség érzetét kelti.
Az első ülések a kiváló megtámasztás mellett exkluzív kárpitozással növelik a vezetés élményét.
Méretek [Kompakt fürgeség]
Az új Swift Sport erőteljes megjelenése mögött valójában kis méretek rejtőznek, ami az autót különösen fürgévé teszi. A Swift sorozat jellemzői, a széles nyomtáv és a rövid tengelytáv az alváz olyan tulajdonságaival párosulnak, mint például az egyedi tervezésű hátsó felfüggesztés, amitől az autó azonnal reagál, és nagy sebességek mellett is rendkívül stabil marad. Az új Swift Sport teljes hossza 3890 milliméter, teljes szélessége 1695 milliméter, teljes magassága 1510 milliméter, tengelytávja 2430 milliméter.
Főbb méretek (mm)
Új Swift Sport
Teljes hossz: 3890
Teljes szélesség: 1695
Teljes magasság: 1510
Tengelytáv: 2430
Nyomtáv
elöl: 1470
hátul: 1475
Teljesítmény
• Egyedi vezetési beállítások a Swift Sportban
• A Swift Sportban alkalmazott M16A motor nagyobb teljesítményű és takarékosabb
• Egyedi tervezésű hatsebességes kézi váltó
Vezetés [Egyedi hangolású futómű a Swift Sport számára]
Mivel a Swift Sport a Swift széria nagy teljesítményű csúcsmodellje, a Suzuki a futómű tulajdonságait javítva az irányíthatóság és a stabilitás kivételes egyensúlyát valósítja meg.
A kerékdőlés és kerékösszetartás megnövelt merevsége a hátsó tengelyen, a megnövelt oldalirányú merevségű gumiperselyek és a nagyobb hátsó kerékcsapágyak gondoskodnak az autó hátsó részének stabilitásáról a magas sebességtartományban. Az első és hátsó spirálrugók megnövelt rugóállandója és a kiegészítő visszatérítő rugók az első lengéscsillapítón jelentősen hozzájárulnak a stabilitáshoz. A kormánymű és a felfüggesztés új elemei, valamint a nagyobb első kerékcsapágyak gyorsabb reagálásúvá teszik a kocsit, ennek eredményeként az új Swift Sport elődjéhez képest jobban vezethető.
Motor [100 kW, kategóriája legjobbja*]
Az új Swift Sport M16A motorja az előző modell motorján alapul. A változó geometriájú szívórendszer alkalmazásának, a változó szelepvezérlés optimalizálásának és a szelepemelkedés megnövelésének köszönhetően a maximális teljesítmény 92 kW-ról (előző Swift Sport) 100kW-ra emelkedett az új modellben, ami kategóriájában csúcsteljesítmény*. A maximális nyomaték 148 Nm-ről 160 Nm-re nőtt. A vezető ennek következtében a teljes fordulatszám-tartományban kiváló teljesítményt élvezhet. A motor kiugró teljesítménye gazdaságos fogyasztással párosul: a szén-dioxid-kibocsátás 11 százalékkal, 165 g/km-ről 147 g/km-re csökkent, a megváltozott szerkezetű kipufogódob pedig sportosabb hangot ad ki.
* 2011. augusztusi Suzuki-kutatás, 1,6 literes feltöltés nélküli motorok esetében
Főbb teljesítményadatok
Új Swift Sport
Maximális teljesítmény 100 kW / 6900 ford./perc
Maximális forgatónyomaték 160 Nm / 4400 ford./perc
Üzemanyag-fogyasztás* 6,4 liter / 100 km
CO2-kibocsátás* 147 g/km
Előző Swift Sport
Maximális teljesítmény 92 kW / 6800 ford./perc
Maximális forgatónyomaték 148 Nm / 4800 ford./perc
Üzemanyag-fogyasztás* 7,0 liter / 100 km
CO2-kibocsátás* 165 g/km
*Az üzemanyag-fogyasztás és a CO2-kibocsátás kombinált cikluson mért adatok (az új Swift Sport esetében Euro 5 standard formula kétkerék-meghajtású járművekben, hatsebességes manuális váltóval, az előző Swift Sport esetében Euro 4 standard formula kétkerék-meghajtású járművekben, ötsebességes manuális váltóval).
Váltó [Sportos, takarékos vezetésre tervezve]
Az új Swift Sport hatsebességes kézi váltóját úgy tervezték, hogy teljesen kihasználja az M16A motor teljesítményét. A hat sebesség (szemben az előző Swift Sport ötsebességes váltójával) sportos vezetést tesz lehetővé, ami üzemanyag-takarékossággal párosul. A két legkisebb sebességfokozatban a hármas kúpos szinkronszerkezetnek köszönhetően könnyen jár a váltókar. A rúd átviteli oldalán elhelyezett megnövelt ellensúly sportos – könnyebb és határozottabb érzetű – váltást tesz lehetővé.
Kerekek, gumiabroncsok [Egyedi, 17 collos dizájn]
Az exkluzív, 17 collos alumíniumötvözet felni alapfelszereltség az új Swift Sportban. Formatervük éles, kifinomult, és az újfajta gyártási eljárásnak köszönhetően kerekenként hozzávetőleg egy kilogrammal könnyebbek, mint az előző Swift Sport esetében. A 195/45R17 méretű gumik, amelyek ugyancsak egyedileg készültek az új Swift Sport számára, hozzájárulnak az irányíthatósághoz és a stabilitáshoz.
Biztonság [Új fejlesztésű védelem]
• Átfogó biztonsági felszerelés
• A hét légzsák szériatartozék
• Az ESP® (elektronikus menetstabilizáló) alapfelszereltség
Az új Swift Sport haladást jelent a biztonság terén is. Az átfogó biztonsági technológiák alkalmazása azt jelenti, hogy az autó úgy irányítható és olyan biztonságot nyújt, mint az új Swift, amely a European NCAP biztonsági tesztjén megkapta a maximális öt csillagot.
A passzív biztonságról többek közt a Suzuki „Total Effective Control” technológiája szerint kiépített karosszéria gondoskodik, amely hatékonyan nyeli el, illetve vezeti el az ütközési energiát.
A széles körben alkalmazott nagy szakítószilárdságú acélnak, valamint a számítógépes strukturális elemzésnek köszönhetően a karosszéria egyszerre könnyű és biztonságos. Az autóban hét légzsák van (közte függönylégzsák és a vezető számára térdlégzsák), az oszlopok energiaelnyelő anyagot tartalmaznak, ami az utasok fejét érő ütés erejét tompítja.
A Suzuki számos erőfeszítést tesz az aktív biztonság növelésére. Ezek eredményeként az ESP®* és az elektronikus fékerőelosztóval ellátott blokkolásgátló (ABS) alapfelszereltség.
ESP®
A Suzuki többoldalúan közelíti meg az aktív biztonság kérdését. Ennek eredménye az új Swift Sportban megtalálható elektronikus menetstabilizáló (Electronic Stability Program – ESP®*), ami nagyobb fokú menetstabilitást és jobb irányíthatóságot biztosít a különféle útfelületeken.
*Megjegyzés: az ESP a Daimler AG bejegyzett márkaneve.
Légzsákok
A passzív biztonság területén az új Swift Sportban az a legfontosabb előrelépés, hogy valamennyi szinten szériatartozék a hét légzsák (első, oldal-, függöny- és térdlégzsákok).
Forrás: Suzuki
.