A súlyosan mozgáskorlátozottak közlekedési nehézségeinek megkönnyítésére létrejött rendszer 2011. július 2-án jelentősen átalakult. Ennek kapcsán Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön Törökbálinton átadta az első, mozgásukban korlátozottak számára készült Suzukit a tulajdonosának.
Soltész Miklós köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy több mint egy éve határozott úgy a Kormány: megváltoztatja a súlyosan mozgáskorlátozottak gépjárműszerzési és átalakítási rendszerét. Tizenöt éven keresztül stagnált az a szisztéma, mely egyösszegű, háromszázezer forintos támogatási összeget jelentett a rászorulóknak – hívta fel a figyelmet az államtitkár. Ennek kapcsán kifejtette, hogy a tapasztalatok azt mutatták: régi, elavult gépjárműveket vásároltak, melyek szervizköltsége gyakran a támogatási összeget is meghaladta.
fotó: Árvai Károly
Ezzel szemben – folytatta Soltész Miklós – a most útjára indított rendszerben új autó vásárlása esetében kilencszázezer, használt – maximum négy éves – esetében pedig hatszázezer forintos támogatásban részesülhetnek azok, akik megfelelnek a szabályoknak.
fotó: Árvai Károly
A politikus arról is beszélt, hogy a rendszer szigorú, mert szeretnék elkerülni a visszaéléseket, valamint azt, hogy kizárólag a valóban súlyosan mozgássérültek és családjaik vehessék igénybe a konstrukciót. A mozgásukban korlátozottak számára így könnyebb a munkába járás, valamint a kezelésekre, vagy éppen iskolába is könnyebben jutnak el – hangsúlyozta.
A magyar olimpikonok és edzőik vadonatúj Suzuki autókból álló járműflottát kaptak a Magyar Suzuki Zrt.-től, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) gyémánt fokozatú szponzorától.
A MOB nevében kiváló sportolók és sportvezetők vették át ünnepélyes keretek között a negyvenöt autóból álló új Suzuki-flottát a Magyar Suzuki budaörsi értékesítési bázisán. Az új Swiftek és Kizashik feladata, hogy segítsék a felkészülést, megkönnyítsék, kényelmesebbé tegyék a sportolók és edzőik életét a londoni olimpiai játékokig hátra lévő időben.
„Örömünkre szolgál, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság gyémánt fokozatú támogatója, a Magyar Suzuki Zrt. évek óta a magyar sport, a magyar olimpiai csapat érdekeit szolgálja. Nagyon köszönjük, hogy támogatásukkal hozzájárulnak ahhoz a megfeszített munkához, amely a magyar sportéletben folyik, és biztosítják a nyugodt körülményeket a londoni felkészüléshez. Bízom benne, hogy a »mi autónkkal« a jövőben is szoros lesz az együttműködésünk!” – szólt Borkai Zsolt, a MOB elnökének üzenete.
Hisashi Takeuchi, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója elmondta: „Reméljük, a magyar sportolók fényesebbnél fényesebb érmeket szereznek az olimpián. Szeretnénk, ha a sportolók és edzőik sikereihez szerény mértékben mi is hozzájárulhatnánk.”
A MOB-nak átadott járművek egyike különleges: a húszéves esztergomi gyárban júliusban legyártott kétmilliomodik kocsit Douchev-Janics Natasa vehette át Szegeden azon napon, amikor kislánya születése után egy hónappal újra edzeni kezdett. A sportoló, aki több éve Suzukival jár, azt követően folytatja az olimpiai felkészülést, hogy életet adott kislányának, Milanának. A „lángoló gyöngyházvörös” harmadik generációs Swiftet Janics „munkába járásra” használja majd lakhelye és a maty-éri vízisport-centrum között.
A nyáron külföldre utazók és onnan hazatérők sokszor nem ismerik a hatályos vámszabályokat, amelyek betartása sok kellemetlenségtől kímélheti meg a nyaralókat – mondta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám és jövedéki szóvivője kedden Letenyén tartott sajtótájékoztatón.
Suller Attila a nyári szabadságolási időszak miatt megnövekedett utasforgalom szabályainak ismertetése során felidézte: egyes termékek körében külön szabályok vonatkoznak a közúti vagy a légi forgalomban közlekedőkre.
A repülőgéppel utazók például 430 eurós értékhatárban hozhatnak és vihetnek vámmentes árukat, közúton azonban 300 euró ez az értékhatár. Dohányáruból légi utasként 200 szál, azaz egy karton cigaretta hozható be Magyarországra, míg közúton csupán 40 szál, vagyis két dobozra való.
Minden utazóra egységesek ugyanakkor az alkoholtermékekre vonatkozó szabályok, vagyis tömény szeszből 1 liter, borból 4 liter, sörből pedig 16 liter hozható be Magyarországra. A szóvivő hozzátette, hogy az alkohol- és dohánytermékekre egyaránt vonatkozik, hogy a megengedett mennyiséget is csupán a 17 éven felüliek hozhatják be.
Fontosnak tartotta kiemelni, hogy az Európai Unió külső határait átlépőknek a 10 ezer eurót vagy ezt meghaladó összegű készpénzt vagy más fizetőeszközt – például részvényt vagy kötvényt – a határ átlépésekor be kell jelentenie a vámhatóságnak.
Suller Attila külön is szólt a Horvátországba utazókra vagy az onnan hazatérőkre vonatkozó szabályokról, miután a korábbi években elsősorban az élelmiszerekkel kapcsolatos szabályok kapcsán merültek fel kérdések.
A jelenlegi szabályozás szerint Horvátországba fejenként 10 kilogrammnyi hús- és tejkészítmény vihető be, e mennyiségbe beszámít a szendvicsek vagy akár a tőkehús is. Az utazók személyenként 1 karton cigarettát, 1 liter tömény szeszt, 5 liter bort és 15 liter sört vihetnek be, szintén kizárólag 17 év feletti állampolgárok.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Horvátországba szabadon bevihető termékek együttes vámmentes határa nem lehet több ezer kunánál, vagyis mintegy 36 ezer forintnál. Tilos ugyanakkor a védett növények és állatok vagy azokból készült áruk ki- és behozatala – például a krokodilbőr táska vagy az elefántcsont -, Horvátországban pedig egyes kagylófajták és tengeri csillag gyűjtéséért komoly büntetésre is számíthatnak a turisták.
A szóvivő kitért arra, hogy Letenyén évente mintegy kétmillió utas lépi át a határt, az utazók mintegy kétharmada a nyári hónapokban érkezik, többségében külföldiek. Hozzátette, hogy az utazók a legfontosabb vámszabályokról tájékozódhatnak a határátkelőhelyeken elhelyezett kiadványokból, az információk letölthetők a NAV honlapjáról, de éjjel-nappal felvilágosítást adnak a 06-40-FINÁNC, vagyis 06-40-34-62-62-es telefonszámon is.
Az ittas vezetés és a megengedett legnagyobb sebesség túllépése átkerül a közigazgatási bírság hatálya alá, a gyermekbiztonsági rendszer, a motorkerékpár-bukósisak és a mobiltelefon használatára vonatkozó rendelkezések megsértése a továbbiakban szabálysértésnek minősülnek majd, ha elfogadják az egyes közlekedéssel kapcsolatos kormányrendeletek módosításról szóló belügyminisztériumi rendelet-tervezetet.
A kormányzati portálra kedden felkerült anyag meghatározza a közigazgatási bírság hatálya alá tartozó új tényállásokat és a kiszabható bírságok összegét, valamint a pontrendszer hatálya alá tartozó közigazgatási bírsággal sújtott szabályszegéseket és az egyes jogsértéshez kapcsolódó pontszámokat.
Ittas vezetésért 0,8 ezrelékes véralkohol-koncentrációig 200 ezer forint bírság szabható ki; ha nem gépi járművet vezetett az illető, 30 ezer forint lehet a büntetés, illetve 100 ezer, ha a véralkoholszintje meghaladta a hivatkozott értéket.
A megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó rendelkezések megszegői a jövőben is 30 ezertől 300 ezer forintig terjedő büntetésekre számíthatnak annak függvényében, hogy mekkora volt a megengedett sebesség és azt mennyivel lépték túl.
Az utóbbi hetekben napvilágot láttak olyan megalapozatlan hírek, hogy a kormányzat a jövőben korlátozni kívánja a mobiltelefonon keresztül lebonyolítható jól bevált fizetési módokat. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért felelős Államtitkársága ezért a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSzÁF) állásfoglalását kérte annak érdekében, hogy a polgárok életét megkönnyítő mobilos fizetés maradjon érvényben.
A pénzforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó egységes uniós szabályozásnak megfelelő magyar jogszabály szerint az elektronikus hírközlési szolgáltatók 2011. április 30-ig nyújthatnak pénzforgalmi szolgáltatást a PSzÁF engedélye nélkül. Erre figyelemmel a PSzÁF megvizsgálta, hogy a mobiltávközlési szolgáltatók által Magyarországon jelenleg nyújtott ún. mobilvásárlási szolgáltatások (így a mobiltelefonon keresztül történő autópálya-matrica, parkolójegy stb. vásárlás) engedélyköteles tevékenységnek minősülnek-e 2011. május 1-jétől.
A PSzÁF a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért felelős Államtitkárságának kérését figyelembe véve áttekintette az ún. mobilvásárlási szolgáltatásokat nyújtó három hazai távközlési szolgáltató e tevékenységhez kötődő partnerszerződéseit, egyeztetett az érintett társaságokkal, a témában illetékes hatóságokkal, valamint konzultált más európai uniós tagországok felügyeleteivel és az Európai Bizottság illetékeseivel is. A vizsgálat és a megbeszélések eredményeként a PSzÁF megállapította, hogy a jelenleg ismert és nyújtott mobilvásárlási szolgáltatás pénzforgalmi szolgáltatásnak minősül, azonban a mobilszolgáltató társaságoknak a mobilvásárlási tevékenységükhöz egyelőre nem szükséges a PSzÁF engedélyét kérniük.
Az Európai Unió szabályozása ugyanis a korlátozott helyen, vagy áruk és szolgáltatások korlátozott körében végzett pénzforgalmi szolgáltatásait kiveszi a pénzforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó szabályozás hatálya alól, és annak eldöntését, hogy egy szolgáltatás korlátozott-e, az EU szabályozás az összes körülményt részletesen ismerő nemzeti hatóságokra bízza. Ennek megfelelően a PSzÁF megítélése szerint a jelenleg és várhatóan a közeljövőben e szolgáltatással igénybe vehető áruk és szolgáltatások közül néhány – figyelembe véve az áruk és szolgáltatások hazai piacának méreteit – még a korlátozott kategóriába tartozik.
A fogyasztók és a piacok védelme érdekében a PSzÁF figyelemmel fogja kísérni a mobilvásárlási szolgáltatás fejlődését annak érdekében, hogy a korlátozott-körűség fennállásának jövőbeni megszűnése esetén a tevékenységet a mobilszolgáltatók a továbbiakban is a jogszabályoknak maradéktalanul eleget téve végezhessék.
A Suzuki Motor Corporation mély együttérzését fejezi ki a japán földrengés elszenvedőinek.
A károk enyhítésére és a helyreállítás támogatására a Suzuki úgy döntött, hogy 30 millió jent adományoz a szenvedőknek a Japán Vöröskereszten keresztül.
Az ember hoz egy döntést, és megvesz egy autót. Aztán beleül és vezeti. Aztán elkezd hozzá kötődni.
Egyre jobban megszereti, és törődik vele. Nem csupán használja: cirógatja, csinosítgatja, becézgeti. Aztán azon kapja magát, hogy fanatikus lesz!!! Elkezd az autójának ajándékokat vásárolni, újabb és újabb kiegészítőket. Minden szabad percét azzal tölti, hogy övé legyen a legszebb, legjobb és legegyedibb. Bőgeti a motort, ahogy rákanyarodik a főutcára és csikorognak a kerekek, ahogy startol a zöld lámpánál. Nem csupán Suzukija van, hanem egy álomgépe! És milyen jó tudni, hogy nincs egyedül!
A klubok lényege, hogy a hasonszőrűek megtalálják egymást. Közösséget teremtenek. A suzukisoknak is vannak találkozóik, ahol felvonultathatják a büszkeségeiket. Hosszú konvojt alkotva haladnak át falvakon és városokon, majd megérkeznek a táborhelyre. A sok csodamasina leparkol, és mehet a mustra. Tuningok, színek és lóerők egyvelege. Ez a klip egy német találkozó hangos emlékkönyve 2008-ból. Fantasztikus, hogy milyen ötletekkel alakítják át még a legújabb modelleket is a Suzuki szerelmesei!
Vagy legalábbis jöjjetek, jöjjünk össze gyakrabban.
Érezzük jól magunkat, örüljünk mindannak, aminek lehet.
Örüljünk a sikereinknek, legyünk büszkék a hétköznapok kis és nagy győzelmeire.
Örüljünk annak, hogy saját értékeinket nem az autónk vagy a motorunk hosszával és árával határozzuk meg, bármennyire elégedettek is vagyunk vele.
Mosolyogjunk azokon, akik úgy nyilatkoznak rólunk és kedvenc márkánkról, hogy sosem vezették az autónkat és sosem beszélgettek velünk. Ne magyarázkodjunk. Se magunk, se mások előtt. A mi autónk ésszerű és jó választás és egy ideje már nem csak megbízhatósága, alacsony fenntartási költségei és pörgős motorja miatt szerethető, hanem mert kifejezetten jól is néz ki.
Szerethető a formája, öröm a vezetése. Ez ma már természetes.
Ne akarjunk győzködni róla senkit. Aki próbálta, úgyis tudja. Aki meg nem, az egyszerűen nem is akarja elhinni.
Ne akarjunk megfelelni mások elvárásainak, éljünk zavartalanul saját értékeink, reális, ésszerű, természetes, hétköznapi normáink szerint. Sokan vagyunk és sokfélék. Ismerjük és becsüljük meg egymást.
Találkozzunk gyakrabban, legyenek közös élményeink, találjuk meg a szépet és a jót mindabban, amiben lehet, nevessünk vagy sírjunk azon, ami méltó az érzelmeinkre.
Mások meg gondoljanak, mondjanak amit akarnak.
A kutya ugat, a karaván halad.
Azért is Suzuki.
Ez itt az azért is suzuki honlap, vagy reményeink szerint inkább mozgalom induló kiáltványa.
Minden suzukis barátunknak és valamennyiünk nevében szól. A mozgalom még zászlót sem bontott, sok mindennek még nagyon az elején vagyunk, ezért különösen kíváncsiak vagyunk a véleményedre, illetve adunk helyt – a kiáltványban is – további gondolatoknak. Hajrá!