Minden ami Suzuki. Hírek, információk, érdekességek.

Suzuki Tuning Show és verseny

SUZUKI KLUBOK EGYESÜLETE (SKE)

Kedves Klubtagok és Regisztrált felhasználók!

A Suzuki Gyár kérésére a szeptemberi gyárlátogatást Októberre halasztottuk.

Pontos időpontról tájékoztatunk benneteket!

A kellemetlenségért szíves elnézéseteket kérjük a gyár nevében

Üdvözlettel:
SKE.hu elnöksége
http://www.ske.hu

A magyar Swift a japán Volkswagen

Talán az európai autós újságíróknak idén sikerül méltóbb győztest találniuk, mint tavaly.

Nyilvánosságra hozták a 2011-es Év autója-jelöltek első listáját.

Tavaly sokan nem örültek a Volkswagen Polo Év autója-címének, talán az európai autós újságíróknak idén sikerül méltóbb győztest találniuk. Összeállt az első bő, 35 indulót számláló lista, ezt kell majd először hetesre szűkíteni, végül abból kiválasztani a végső győztest.

Minden komoly újdonság felkerült a listára, így többek között az új Suzuki Swift és az Alfa Romeo Giulietta, amely jó nemzetközi visszhangja miatt akár az aranyéremre is esélyes lehet. Bejuthat a hetes elitkörbe a Swift is, Németországban máris úgy emlegetik az Esztergomban készülő modellt, mint a japán Volkswagent.

Szerepel az első összeállításban a Nissan elektromos újdonsága, a Leaf, az a kor azonban még nem érkezett el, amikor egy villanyautó eséllyel indulna a címért. Ahogy mindig, az elmúlt egy évben bemutatott új típusok versengenek a kitüntésért, további feltétel, hogy 5000 darab gazdára találjon belőlük az európai piacon.

A 35 Év autója-jelölt és az elmúlt 35 év győzteseinek listáját itt találja.

Forrás: Heti Válasz

Japánban frissült az SX4 sedan

A Suzuki japán oldalán már a frissített SX4 sedan látható.

A képek tanúsága szerint kívülről változtattak a hűtőrácson és króm disz csík is került rá csakúgy, mint a csomagtér ajtóra, a visszapillantó tükrökbe index került valamint újak a fényszórók is.

Az autó belseje és műszerfala megkapta az 5 ajtós, nálunk is jól ismert frissített vonásait.

Mivel a hazánkban kapható sedan is japánban készül így várható, hogy a közeljövőben itthon is kapható lesz a frissített 4 ajtós SX4.

K.A.

Suzuki Klub: 
Kedves Klubtagjaink! 

Idén is tartunk gyárlátogatást! Szeretettel várunk minden klubtagunkat, családtagjait és gyermekeit!

A találkozó időpontja: 2010.Szept. 10. 9:00. 

Találkozó helyszíne:Magyar Suzuki ZRt. 
Esztergom, Schweidel J. utca 52., 
GPS koordináta: N 47.76830 x E 18.74584 Nagyítás 

Várható programok: 09.00. találkozó a gyár előtt ( kapun történő belépés időpontja ) l 

Minden látogatónak a nevét és a személyi igazolvány számát kérjük elküldeni legkésőbb 2010.Szept. 05 ig az tomoka73@ske.hu E-mail cimre. A belépés alsó korhatára: 7 év 

Jelentkezés és további részletek: Suzuki Klubok Egyesülete (SKE)

Aki melegre és napsütésre vágyott, annak minden kívánsága teljesült július 13-14.-én a GSX-R Klub rijekai versenyein.
 

Nemcsak jobb köridőkkel térhettek haza klubtársaink, hanem bizonyára minusz 1-2 kg-mal is a bőrruhás szaunázás után.

Kisebb fennakadásokkal ugyan, de 3. nekifutásra sikerült áttaszigálni a gumiszerelő gépünket a határon és hajnali kettőkor már meg is érkeztünk a tett színhelyére.
Már az első napon körvonalazódni látszott, hogy nem fogunk rekordokat döntögetni a  résztvevők számával, de akkor még azzal vigasztaltuk magunkat, hogy majd másnap, a V2 kupások behozzák a lemaradást. Kedden 40 versenyző koptatta az aszfaltot, szerdán még 9-en csatlakoztak.
 
A versenyzők mindkét napon a 13.-i időmérő edzésen  futott lejobb köridejük alapján állhattak a rajtrácsra.
 
600-as kategóriában Benner(1:37.366), Gyuricza(1:41.012), Somogyi(1:42.463)
750/1000-es kategóriában Adorján(1:36.733),Kupeczki(1:39.337), Dodor(1:41.257)
Pártolóknál Balogh(1:39.126), Neuhauser(1:43.137), Rékási(1:43.319) állhattak a rajtrács első sorában.

További részletek és eredmények: GSX-R Klub

Az egyre dráguló benzin miatt sokan gondolkodnak különböző üzemanyagköltség csökkentési megoldásokban. Benzines autó esetében az egyik lehetőség a gázüzemre történő átállás, azonban az átalakítás magas költségei miatt ez sokaknak nem éri meg, így egyre többen döntenek a lényegesen kevesebb beruházást igénylő bioetanol (E85) átalakítás mellett. A keveset autózóknak még ez a 40-50 ezer Forint körüli átalakítás is csak hosszú idő elteltével térül meg, így sokan átalakítás nélkül felesben (50% alkohol – 50% benzin) járnak. Családomban két azonos Suzuki SX4-et használunk. Az egyikbe szereltettünk átalakító elektronikát, a másikba viszont mi is felesbe tankolunk.

Tapasztalatok a bioetanolos üzemre átalakított autóról

Több hónapos tapasztalatunk szerint az átalakított SX4 – amelybe tisztán csak bioetanolt tankolunk – hidegindítása nehezebb, míg fogyasztása 15%-al magasabb annál, mintha tisztán benzinnel járnánk. Ez azt jelenti, hogy pl. amikor 7,8l átlagfogyasztást mutat a fogyasztásmérő, akkor etanolból 9 litert mértem tankolásnál. Persze a dologhoz az is hozzá tartozik, hogy az autóban lévő gyári fogyasztásmérő 7,8 literes mérésénél benzinből is belefolyt 8 liter a kúton, és így már csak 12% a fogyasztásemelkedés. Az autó menetteljesítménye az alacsonyabb fordulaton, ha csak kicsit is de egyértelműen javult, míg a magasabb fordulatszám tartományban úgy érzem, mintha hamarabb fogyna el az erő mint tisztán benzinnel. Az átalakító a gyári csatlakozóknak köszönhetően mindenféle bontás nélkül lett beépítve, így ha esetleg kiszerelésre kerül a sor, mindent az eredeti állapotra lehet könnyedén visszaállítani.

Tapasztalatok az átalakítás nélküli, részben bioetanollal üzemelő autóról

Az átalakítóval nem rendelkező SX4-be nagyabból fele-fele arányban tankolunk etanolt, ami azt jelenti, hogy a benzin aránya mindig magasabb lesz az alkoholnál, ugyanis az E85 üzemanyagban is 15% benzin található (Részletek az alábbi gyakori kérdésekben). Ennek köszönhetően a motor gyakorlatilag hidegen és melegen is egyformán könnyen indul, bár +13 fok alatti hőmérsékletben még nem próbáltuk. Szakemberek szerint +13 fok alatt növelni kell a benzin mennyiségét, vagy jó minőségű átalakító elektronikát kell beépíteni, amely hidegben a megfelelő szenzorok jelei alapján dúsítja a keveréket. Az átalakítás nélküli autóval nem mértünk fogyasztásemelkedést (átlag 7,8l), vagyis felesben keverve is ugyanannyit evett, mintha tisztán benzinnel jártunk volna, míg a menetteljesítményre ebben az esetben is jótékony hatással volt az etanol.

Költségek

És most nézzük a költségeket! Az átalakítás átlag 45 ezer Forintba kerül, amely mellé szintén átlag 15% fogyasztásemelkedés társul. Ez azt jelenti, hogy az átlag 100 Forinttal alacsonyabb etanol ár mellett és 9 literes átlagfogyasztással számolva 9250 km után térül meg az átalakítás. Így az első 9250 km megtételét követően jelentkezik csak a megtakarítás, amely innentől kezdve 10 000 kilométerenként 48 600.- Ft.

Átalakítás nélkül az első km-től kezdve jelentkezik a megtakarítás, amely a 7,8 literes átlagfogyasztással számolva 10 000 km-ként 39 000.- Ft. megtakarítást jelent.

A különbség tehát 9 600.- Ft 10 000 km-ként, ami azt jelenti, hogy 46 875 kilométert kell megtennünk, hogy megtérüljön az átalakító a felesben tankolással szemben, míg a tisztán benzin üzemhez képest csak 9250 km-t kell autózni.

A fentiek alapján talán könnyebb eldönteni, hogy ki melyik spórolási megoldást választja, de mielőtt etanol tankolásra adnánk a fejünket, érdemes elolvasni az alábbi, általánosan felmerülő kérdésekre adott válaszokat, amelyeket a http://etanol.blog.hu/ oldalon találtam.

Mit jelent az E85?
Az E85 szabványos üzemanyag, 70-86% bioetanol és 30-14% benzin keverékéből áll. MSZ CWA 15293:2006 számú szabvány írja elő az összetételét, amely a fent említett összetevőkön kívül számos adalékanyagot is meghatároz, például korróziógátlót is. Az E85 bázisát képező etil-alkohol képlete C2H5OH, színtelen, jellegzetes szagú és ízű, könnyen folyó folyadék. Hazánkban az E85-höz készült vízmentes alkoholt  kizárólag kukoricából állítják elő Szabadegyházán.

Átalakítás nélkül használhatok-e alkoholt az autómban?
A tapasztalataink alapján az 50% benzin – 50% E85 keveréket minden korszerű lambda szabályozású autó gond nélkül kezeli. Arra is van példa, hogy egyes típusok fedélzeti számítógépe melegben gond nélkül megbirkózik tiszta E85-tel is.  A korszerű gépkocsik  Check Engine lámpával figyelmeztetnek, ha valami nem megfelelő az üzemanyag-levegő keverékben.  Ha a lámpa jelez, mindenkit óva intünk az E85-használattól, ugyanis a szegénykeverék-képzés motorkárosodást okozhat. Kipróbálni kipróbálhatjuk, de lehetőleg csak arra felkészített járművet használjunk tisztán E85-tel. Ha esetleg a gyári rendszer kezeli is, hidegindítási nehézségeink lehetnek.

Hogyan kell átalakítani?
Az E85 domináns alkotórészének fűtőértéke a benzinhez képest kisebb, és ebből adódóan az E85 sztöchiometrikus levegő/hajtóanyag tömegaránya 14,7 helyett  9,7 körül alakul. Köznyelvre lefordítva az alkoholból kb. 20-25%-kal több kell hasonló teljesítményhez. Ez megoldható nagyon egyszerű eszközökkel, jeladók jelének hamisításával, a gyári motorvezérlő átprogramozásával, és természetesen korszerű E85 konverterekkel is. Ilyen  esetben csak minőségi berendezést ajánlott az átalakításra, ami műszaki tulajdonságaiban legalább az adott gépkocsi motorvezérlőjével vetekszik. Lehetőség szerint az adott típushoz hangolható, számítógépről programozható készüléket válasszunk, csak olyan gyártótól, aki megfelelő garanciát vállal az átalakítóra.

Átalakítás után mi történik, ha nem sikerül E85-öt tankolni?
A konverterek E85 és benzin üzemet is lehetővé tesznek. Benzines üzemben a gyári értékek mérvadóak, ilyenkor feltétel nélkül használható benzinnel is a jármű a gyári értékek megtartásával.

Megtartja-e a garanciát az autó, ha E85-tel autózunk?
Minden autó csak a gyár által meghatározott üzemanyaggal üzemeltethető. Ettől eltérő üzemanyaggal való használat garanciavesztést eredményez, még ha nem is az üzemanyag miatt adódik a probléma. Új autók esetén semmi esetre sem javasoljuk az E85-tel való kísérletezést. Aki környezettudatos és új autót szeretne, annak javasoljuk, hogy vásároljon az E85-re gyárilag felkészített modellt.

Káros az E85 a motor működésére?
A tapasztalatok szerint az etanolos működés semmilyen kárt nem tesz a motorban. Mivel az alkohol kenése rosszabb, mint a benziné, ezért az üzemanyagellátó-rendszert jobban igénybe veheti, de a motor működésének semmiben sem árt. Előnyös tulajdonsága, hogy a hidegebb égés miatt az átalakított járművek kevésbé melegszenek.

Az etanol 105-ös oktánszámú, ezt ki tudjuk használni?
Legtöbb esetben az etanolra átalakított autók viselkedése kis mértékben a városi használat előnyére változik, a jármű alsóbb tartományokban nyomatékosabbá válik. Sajnos sokan tévesen  plusz 10-20 lóerőt ígérnek E85-tel. Ilyen mértékű teljesítménynövekedés egyszerű átalakításokkal nem megvalósítható. A megváltozott motorkarakterisztika miatt többnek érezhető a változás, mint amit a számok bizonyítanak. A görgős fékpadi mérések 5-10 Nm nyomaték és pár lóerő többletet bizonyítanak. Természetesen az E85-ben ennél több rejlik,  tuning célú használata is megvalósítható, de ez egy konverternél  több átalakítást igényel.

Az etanol korróziót okoz?
Az alkohol másként viselkedik a vízzel, mint a benzin. A kialakult kémiai kötések miatt nem lehet a vizet mechanikus úton elválasztani az alkoholtól, míg a benzin esetében külön fázisként kiválik a víz (például hiába áll éveken keresztül a pálinka, nem válik ki belőle az alkohol). A kereskedelmi forgalomban kapható szabványos E85 gyártásakor nagy mértékben ügyelnek a víztisztaságra. Szállításkor vagy a benzinkúton kerülhet víz az üzemanyagba, akár a levegő páratartalmából is. Az alkoholba került víz a korszerű autók üzemanyagrendszerében nem tesz kárt, viszont a motor működésére hatással lehet.

Megeszi az E85 a benzincsöveket?
Talán a legtöbbször feltett kérdés, aminek hátterében valószínűleg az etil-alkohol és a metil-alkohol felcserélése áll. Míg az utóbbi speciális üzemanyagrendszert igényel, az etanol nem olyan agresszív anyag. Amelyik autóiparban használatos üzemanyag-vezeték ellenáll a benzinnek, az az alkoholnak is ellenáll. A régi Zsigulik gyári benzincsöve sem károsodik több év alkoholos használat után. Ennek ellenére akadhatnak kivételek, ezért az átalakított autók üzemanyag-vezetékeit alkalmanként ellenőrizni kell. Csak érdekességképpen:  Fordhoz közel álló tuningműhelynek, az M-Sportnak az N csoportos Fiesta ST-hez kiadott E85-ös kiegészítő kitje is mindössze 4 nagyobb injektorból és egy átprogramozott komputerből áll. Vagyis minden más a széria benzines autó tartozéka.

Az E85 tönkre teszi az üzemanyag-pumpát?
Az alkohol rosszabb kenési tulajdonsága révén az üzemanyagellátó-rendszer egyes alkatrészeit jobban igénybe veszi. Elvileg az alkohol vezetőképessége is okozhat felületi oxidációt a feszültség alatt lévő üzemanyagrendszerben, például a benzinpumpában. A töltőállomásokon vett mintákon végzett mérések azt bizonyítják, hogy a hazai E85-ben nincs jelentős szabad ion, ami az oxidációért lenne felelős, ezért ez a veszély nem áll fenn. Ennek ellenére – szinte kizárólag a VW csoport autóinál – hallani az E85 által tönkretett benzinszivattyúkról. Ezekért a hibákért szinte minden esetben a rendes elhasználódás és a nem megfelelő időben cserélt üzemanyagszűrő a felelős.
A kritikus típusoknál lehetőség van elérhető áron a gyári pumpát magyar gyártmányú, E85-re fejlesztett pumpára cserélni.

Mikor kell üzemanyagszűrőt cserélni?
A gyári üzemanyagszűrő cseréje már az első vagy a második E85 tankolás után javallott. Az alkohol tökéletesen kitisztítja az üzemanyagrendszer lerakódásait, ami a karburátorba/ injektorba jutva dugulást eredményezhet. A második szűrő csere után nincs további teendő, a benzines üzemhez meghatározott csereidőtartamok a mérvadóak.

Mit tegyek, ha nincs üzemanyagszűrő? (2005 utáni Suzuki Swift, SX4)
Sok új típusban nincs külön üzemanyagszűrő, csak egy előtétszűrőt szerelnek a pumpa aljára a tankba (pl. új Suzuki Swift, SX4, Opel Astra H). A tapasztalatok alapján ezekben a fiatalabb járművekben nincs szennyeződés lerakódás, ha mindig minőségi töltőállomáson tankoltak. Az utóbbi pár évben  a tankolt üzemanyagok minősége az ellenkörzött töltőállomásokon óriásit javult. Az ilyen autókba is nyugodt szívvel tankolható E85, a feloldott szennyeződés mennyisége elenyésző. Természetesen lehetséges utólagos szűrőbeépítés is, de minden esetben csak fémházas üzemanyagszűrővel.


Egy 15 éves és egy 4 éves autó szűrője néhány E85 tankolás után

Hidegben rosszabbul indul az etanolos autó?
Igen, az alkohol már +13 fok alatt nehezebben porlad, cseppekben kicsapódik, aminek következtében E85-tel nehezebben indulhat az autó. A hidegindítási problémák miatt került 15% benzin az alkoholba, hidegben gyakorlatilag az E85-ben lévő benzin robban, ezért szükséges a megfelelő dúsítás. A korszerű, utólag beépíthető etanol-átalakító elektronikák rendelkeznek hidegindítási programmal, vagyis hidegben a megfelelő szenzorok jelei alapján dúsítják a keveréket.  Az univerzális téli-nyári, benzin/E85 üzem csak profi átalakító elektronikával megoldható.

 

A http://etanol.blog.hu/ oldalon további érdekességek, hasznos tanácsok és ötletek olvashatók a témával kapcsolatban.

Az átalakító szettemet az etanolauto.hu oldalon találtam, akik a beszerelést is elvégeztég és 5 év garanciát adtak a gondtalan működésre!

Team Suzuki- felemás örömök

Túl vagyunk az ötödik fordulón a hazai bajnokságban, melyet Tápióbicskén rendeztek. A versenyen részt vettek immáron hiánytalanul a Team Suzuki versenyzői is. Kezdjük a kis kategóriával.

Mx2 Déczi Balázs Team Suzuki/Suzuki Hollós Újpest

Balut a téli sérülése óta először láthatta a hazai nézőközönség magyar pályán. Az első futamban egy remek rajtot követően egy ártatlan elcsúszás hátráltatta címvédő bajnokunkat a jó szerepléstől, szinte körhátrányban a mezőny végéről a hetedik helyig tornázta fel magát. A második futamban már minden rendben volt, remek tempót diktálva a második helyen intette le a kockás zászló. Balu az összetettben a negyedik helyen végzett.

 

Mx2 Marosi Dávid Team Suzuki/ Reál Motorcentrum

Dávid másfél hónapja nagyot esett edzés közben és szilánkosra törte a kulcscsontját és a csuklója is megsérült. Fantasztikus dolog, hogy egyáltalán a rajtgép mögött láthattuk. Az első futamban Dávcsi szemüvegét annyira beszórták sárral, hogy el kellett dobnia és anélkül teljesíteni a futamot, így a tizedik helyen végzett. A második futamban jó start után remek tempóban gyűrte a futamidőt és a nyolcadikként végzett. Az összesítésben Dávid a tizenegyedik helyet szerezte meg.

 

Mx1 Czúni László Team Suzuki/ Suzuki Hollós Újpest

Lackó is sérülten érkezett Tápióbicskére. Egy héttel a verseny előtt bukott egy hatalmasat. Mellkas fájdalmai miatt nem is tudott edzeni a versenyt megelőző héten. Sajnos a hétvége is balul sült el így a bajnoki tabellán az első helyről a másodikra csúszott vissza. Az első futamban mindjárt a rajtnál bukott, míg a második futamban egy hátsó defekt nehezítette Laci dolgát. A két futam összesített pontszámai alapján Lackó a negyedik helyen végzett.

Mx1 Lécz Gergő Team Suzuki/ Reál Motorcentrum/ Flex original

Gergő egy fantasztikus hétvégét tudhat maga mögött. Két héttel ezelőtt nagyot esett Ő is edzés közben, kérdéses volt a folytatás, de kitartó munka meghozta gyümölcsét és az első dobogós helyezést is az idei évben. Az első futamban Geri végig a negyedik helyen tempózott, kiegyensúlyozott motorozással, és ezen a helyen is futott be. A második futamban nagyon jó rajtot követően végig a harmadik helyen motorozott és ezzel megszületett az idei első dobogós helyezés a bajnokságban. Gergő a két futam alapján a harmadik helyen végzett.

Folytatás július 18-án Csolnokon.

Skoff Gábor
Team Suzuki

Forrás: Suzuki

IDM SALZBURGRING

Ezúttal a híres, hírhedt osztrák pálya adott otthon a Német bajnokságnak. A pénteki edzéseken a Magyar Suzuki versenyzője több blokkot is kipróbált, hiszen ezen a pályán szinte csak a motorerő számít. Próbálták kiválasztani a legerősebb gépet és a legjobb áttételt a versenyre. 

A szombati délelőtti időmérőn 26 fok és tűző napsütés nehezítette a versenyzők dolgát. Rizi a versenyre való gumikkal gurult ki és mindjárt az edzés elején megfutotta a legjobb idejét ami a 12. helyre volt elég. Délután a nagy hőség miatt nem tudtak javítani a versenyzők. Teuchert sérülése és Altendorpher büntetése miatt a Rodeo Ride 34 pilótája a 10. helyről várhatta a rajtot.

Az első futam felhős időben indult. Rizi hiába kapta el jól a rajtot hamar vissza esett. A hosszú egyenesben mindig megelőzték és bár keményen küzdött végül csak a 16 helyen ért célba.

A második futamra újból blokkot cserélt a csapat. Valamivel jobban sikerült a rajt és jobban is tartotta magát Rizi is. De egy bukás miatt leállították a versenyt. Az új rajtnál az első kanyarnál történt bukás miatt Rizi átvágta a sikánt és komoly hátrányba került. Próbált felzárkózni az előtte lévő csoporthoz, de a hibázott és elesett. Bár fel tudott állni és biztonságos helyre tudott menni végül a kigyulladó motor miatt ismét leállították a versenyt. Így Rizi végül a 14 lett.

Rizi: Tudtuk, hogy nem lesz könnyű ez a hétvége, hiszen itt csupán az erő számít. Ugyan azt az időt tudtam megfutni mint tavaly, de ez most nagyon kevés volt. A csapat mindent megpróbált. Kis túlzással többször cseréltünk blokkot, mint gumit, de nem javult a helyzet. A végén a nagy akarásnak esés lett a vége. Sajnos a bírói poszton nem volt poroltó így végig néztük ahogy elég a motor….ráadásul a lábfejem is eltört….szóval tudtam, hogy nehéz hétvége lesz de ennél jobbra számítottam.

Forrás: Suzuki

A GSX-R Klub Kupa sorozata idén is ellátogat a napfényes Adriára. Az Alpok-Adria mezőnyét is vendégül látó, sajátos atmoszférájú rijekai pálya hatalmas élmény a versenyzőknek és a pályamotorozóknak egyaránt. Sőt! Ismét itt a lehetőség, hogy a család is jól járjon. Toldjátok meg egy-két szabadnappal a hétvégét, a pályától ugyanis alig pár kilométerre fekszik a népszerű üdülőhely, Opatia.

Szálllás

A szállás foglalásról érdemes mielőbb gondoskodni. Vagy csatlakozhattok hozzánk az Opatija előtt lévő Matulji nevű falu egyik magánszállásán. Itt 15 EUR/fő/éj áron lehet aludni fürdőszobás 1-2-3 ágyas szobákban. Reggelit is kérhetünk 4 EUR-ért. 
A másik lehetőség, amiben szintén tudunk segíteni a pályától mindössze 2 km-re lévő Cavle faluban lévő magánház. Itt 18 ill. 21 EUR a napi szállásdíj reggeli nélkül vagy reggelivel.
Mindkét szállás tiszta, kúltúrált, de nem fényűző. Szállásfoglalási igényeteket 07.30-ig küldjétek az atom@fullgas.hu címre. Mindenképp írjátok meg melyik dátumokra hány főre szeretnétek foglalni és természetesen, hogy melyik szállásra.

 

Licenc – biztosítás

A versenyen indulás két legfontosabb feltétele – amire ezúton külön is felhívnánk a figyelmeteket:
1. érvényes “N” licenc
2. ELŐRE megváltott MAMS díjszabás szerinti biztosítás, azaz 740,- Ft / fő / nap. A biztosítás megváltása két módon lehetséges: személyesen a MAMS titkárságán vagy legkésőbb 07.5-ig személyesen, bármelyik Full-Gas üzletben.

(a versenyen nem indulóknak is feltétlenül ajánlott extrém sport kiterjesztéssel felextrázott utasbiztosítást kötni!!)

Külön rajtengedély igénylése a korábbi információkkal ellentétben nem szükséges!

Nyomatékosan kérjük a fentiek pontos betartását a verseny akadálytalan lebonyolítása érdekében!

Motoszállítás

Több megkeresés is befutott hozzánk azzal kapcsolatban, hogy tudunk-e segíteni a motor lejuttatásában. Sajnos szabad kapacitásunk nekünk sem lesz. Úgy tudunk csak segíteni, hogy a forumon helyt adunk egyfajta “teleautó” szervezésnek, ahol megtalálhatja a szabad hellyel rendelkező klubtárs a szállítójármű nélkülit.

 

Idegenforgalmi adó

A pálya területére az alábbi regisztrációs lap kitöltése után lehet belépni. Idegenforgalmi adót (5 EUR/nap/fő) kell fizetni a helyszínen kivétel a versenyek napján a motorosokat. Vagyis minden kísérőnek, illetve a versenyzőknek is ha korábban érkeznek a pályára, vagy később távoznak mint a rendezvény ideje. A pályára legkésőbb 22:00-ig lehet behajtani. 

 

Info

Kérjük, hogy jelezz vissza, hogy számíthatunk-e rád az eseményen!

Ahogy az időtervből is kitűnik sokat lehet majd motorozni a két nap alatt és a versenyezni vágyók is megtalálják a számításukat!

Az esemény előzetes időterve

A Motodrom Grobnik a Google Map-en

Forrás: Suzuki