Posted on márc 21, 2012 under Autó, Hírek, Swift |
A szerdai döntés szerint a Suzuki használhatja a SWIFT GTi márkanevet autóinál és azok alkatrészeinél.

Suzuki Swift GTi rally autó
Ezzel a bíróság az EU belső piaci harmonizációs hivatalának korábbi határozatát hagyta jóvá az ügyben.
A mostani döntés szerint a hivatalnak igaza volt, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a “gti” betűkombináció bármely “vizuális, fonetikus és fogalmi hasonlóságát” annullálja a hozzá kapcsolódó Swift márkanév. A vásárlóknál nem feltételezhető, hogy az egy gyártótól érkező autókat, alkatrészeket és részegységeket kizárólag a három betű kombinációja alapján különböztetnék meg, így “kizárt a összetéveszthetőség bármiféle valószínűsége”.
A Volkswagen az ügyben arra vonatkozóan nyújtott be keresetet, hogy a Suzuki SWIFT GTi márkanévben a “gti” betűszó összetéveszthető a saját nagyteljesítményű Golf GTI modelljét reprezentáló “gti” betűszóval.
A márkavita a japán Suzuki és a német Volkswagen átfogó vitájának csak egyik eleme. A Volkswagen-csoport meg akarja tartani részesedését a Suzukiban, annak ellenére, hogy a japán partner véget akar vetni a társulásnak, és vissza akarja szerezni a részvényeit. Egy tavalyi közlemény szerint a Suzuki idén novemberig akarja visszavásárolni részvényeit.
A 2009-es részvénycserés együttműködési szerződés keretében a Volkswagen 19,9 százalékos Suzuki részesedésre tett szert 1,7 milliárd euró értékben, a Suzuki pedig 1,5 százalékot kapott a Volkswagenből, a partnerség azonban nem bizonyult gyümölcsözőnek, így a felek kölcsönösen egymást vádolják és a vita egyes elemeit jogi útra terelik.
Forrás: MTI (kcc \ gtb)
.
Posted on nov 26, 2011 under Autó, Hírek |
A Suzuki csütörtökön közölte, hogy döntőbírósághoz fordult a német Volkswagennel zajló vitában. A megkeresett fórum a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara londoni székhelyű Nemzetközi Döntőbírósága.
Tovább az autopro.hu teljes cikkére 
Posted on nov 20, 2011 under Hírek |
A német Volkswagen autógyárcsoport meg akarja tartani részesedését a japán Suzuki autógyárban, annak ellenére, hogy a japán partner múlt pénteken közölte: vissza akarja vásárolni a részvényeit.
Tovább az autopro.hu teljes cikkére 
Posted on szept 22, 2011 under Autó, Hírek |
A Volkswagen figyelmezteti a Suzukit, amely megszegte az együttműködési megállapodást
- Továbbra is vonzó befektetés marad a Suzuki
A Suzuki Motor Corporation-nel folytatott együttműködés korábban bejelentett elemzése meghozta az első eredményeket a Volkswagen AG számára. A Volkswagen szeptember 11.-én, vasárnap Wolfsburgban jelentette be, értesíti a Suzukit arról, hogy a japán gyár megsértette a 2009 decemberében véglegesített együttműködési megállapodást.
A megállapodás megszegéséről szóló értesítés a Suzukinak szállított, más gyártótól érkező dízelmotorokkal kapcsolatos. A Volkswagen véleménye szerint ez ellentmond az együttműködési szerződésben meghatározott feltételeknek. A Suzukinak több hét áll rendelkezésére, hogy orvosolja a szabálytalanságot. A Volkswagen sajnálatos, de szükséges lépésnek tartja ezt, és felajánlotta a téma alapos megtárgyalását a Suzuki számára. Egyúttal nyomatékosan kijelentette, hogy a Suzukit továbbra is vonzó befektetésnek tartja.
A Volkswagen 2009 decemberében szerezte meg a japán gyártó részvényeinek 19,9 százalékát egy stratégiai együttműködés keretében. A 2011 júliusában kiadott féléves pénzügyi jelentésében a Volkswagen megállapította, hogy az együttműködés a vártnál lassabban fejlődik, így annak elemzését végzi. Ez az értékelés még nem fejeződött be.
Forrás: Volkswagen
.
Posted on szept 17, 2011 under Hírek |
A Suzuki és a WV közötti „nyilatkozatháborúval” kapcsolatban az autopro.hu portál hivatalos álláspontot kért a Esztergomtól. Ruska Viktória, Magyar Suzuki Zrt. vállalati kommunikációs vezetője az alábbi közleményt jutatta el hozzánk, amit változtatás nélkül közlünk. (frissítve)
Tovább az autopro.hu teljes cikkére >>
.
Posted on júl 11, 2011 under Autó, Hírek |
A legújabb hírek szerint nem túl sikeres a Volkswagen és a Suzuki 1.5 éve tartó házassága. A németek és a japánok más-más szemszögből látják a problémát, de csak az biztos, hogy az eredetileg kitűzött közös célokból nem lett semmi, így kérdésessé vált a két vállalat közös munkája.
Tovább az A5.hu teljes cikkére >>
.
Posted on okt 20, 2010 under Autó, Hírek |
Elképzelhető, hogy Esztergomban gyártják majd a Volkswagen és a Suzuki közös fejlesztésű kisautóját, nyilatkozta Martin Winterkorn, a VW igazgatótanácsának elnöke a győri székhelyű Autopro.hu szakportálnak, írja az MTI.
“Ha a Suzuki SX4-nek lesz utódja, akkor el tudom képzelni, hogy az Esztergomban készül” – fogalmazott. A portál szerint a Volkswagen első emberének nyilatkozata azért is figyelemre méltó, mert a VW-nél bevált gyakorlat, hogy a hivatalos döntés megszületéséig nem sok konkrétumot árulnak el.
A Winterkorn által felvázolt lehetőséget erősíti az is, hogy információik szerint az elmúlt hónapban a VW wolfsburgi központjából gyakran érkeztek látogatók a Suzuki esztergomi gyárába, az együttműködés és a gyártás lehetőségeit vizsgálták – teszi hozzá az Autopro.hu, amely szerint Magyarország szólhat az is, hogy az Opel Agila új típusát már nem a Suzuki magyar gyárában készítik, így Esztergomban igen jelentős szabad kapacitások lesznek.
Tovább az Autopro.hu teljes cikkére >>
Forrás: Portfolio.hu
Posted on okt 06, 2010 under Autó, Hírek |
Szerző: AutoPro.hu
Hétfőn a Financial Times Deutschland még arról írt, hogy problémák vannak a Volkswagen-Suzuki szövetséggel. Kedden viszont Winterkorn VW-főnök előállt a tervekkel. Több variációt is vizsgálnak.
Nagy reményeket fűz a Volkswagen a Suzukival kialakított szövetséghez – mondta el Martin Winterkorn, a VW igazgatótanácsának elnöke a Handelsblattnak. Ami biztos: 2011 első félévében dönt a VW arról, hogy az indiai piacra saját kisautóját, az Up fejlődő piacokra továbbfejlesztett verzióját szánja-e vagy a Suzukival egy közös kisautót fejlesztenek ki. Winterkorn szerint mindkét verziót vizsgálják.
A Handelsblatt arról is ír, hogy első lépésben a VW-Suzuki együttműködésben nincs szó teljesen új autóról. Elképzelhetőnek tartják azt is, hogy egy meglevő Suzuki-modell megváltoztatott designnel VW név alatt kerül az indiai piacra, amely Winterkorn szerint a wolfsburgi autógyár számára a második Kínát jelenti. 2018-ban a VW Indiában egymillió autót akar értékesíteni.
- Azzal számolunk, hogy 2018-ban évente 5 millió személygépkocsira lesz kereslet Indiában, s VW ennek a piacnak a húsz százalékát szeretné birtokolni – mondta Winterkorn a Handelsblattnak.
A VW – beleértve a Skodát és az Audit is – az év első nyolc hónapjában 26.000 gépkocsit értékesített Indiában, 125 százalékkal többet, mint az elmúlt év azonos időszakában. Indiában a VW piaci részesedése az eladott autók számában mindössze 2 százalék, amit azzal magyaráznak, hogy a VW versenytársaihoz képest jóval később kezdett gyárakat építeni Indiában.
Forrás: AutoPro.hu

Posted on okt 04, 2010 under Hírek |
Szerző: autopro.hu // 2010.10.04. 14:38
A Volkswagen cáfolja és visszautasítja azt a német lapértesülést, hogy a Suzukival létrejött szövetség megfeneklett volna. Azt azonban elismeri a wolfsburgi központ, hogy a német és a távol-keleti gondolkodásmód távol áll egymástól.
A Financial Times Deutschland című üzleti napilap hétfői száma idézte Toshihiro Suzukit, aki minden bizonnyal apja, Osamu Suzuki utódja lesz a cég élén. A lap Toshihiro Suzukira hivatkozva azt írta, hogy a Volkswagen és a Suzuki között birkózás zajlik, s a két cég között nagyok a kulturális különbségek.

Osamu Suzuki és Martin Winterkorn tavaly decemberben:
a kulturális különbségeket nem cáfolják.
- Két cég vagyunk, amelyek nagyon különböznek egymástól – idézte a Financial Times Deutschland című üzleti napilap Toshihiro Suzukit.
A Volkswagen a lap állítását visszautasította. Azt ugyan Wolfsburg is elismeri, hogy a német és a japán gondolkodásmód mellett a két munkakultúra is nagyban különbözik egymástól, a két vállalkozás azonban ideálisan kiegészíti egymást.
A Volkswagen és a Suzuki 2009 végén kötött szövetséget. A VW 1,7 milliárd euróért közel húsz százalékos részesedést szerzett a japán cégben, a Suzuki pedig 850 millió euróért VW-részvényeket vásárolt.
Forrás: autopro.hu

Posted on szept 16, 2010 under Autó, Hírek |
A Suzuki és a Volkswagen megkezdi a komolyabb együttműködést, a japán autógyár segít egy olcsó autót fejleszteni német társtulajdonosának. Sajnos nem Európában.

A Suzuki indiai leányvállalata a Maruti Suzuki segít a Volkswagen-konszernnek kifejleszteni egy új kisautót – írja meg nem nevezett forrásra hivatkozva a Financial Express. Az autó az indiai piacra készül, ára alacsonyabb lesz, mint 400 ezer rúpia, azaz 1,9 millió forint.
Természetesen a Volkswagen nem tervezi, hogy a versenyezzen a Tata Nanóval, de a német autógyár szintjén ez olcsónak számít. A Volkswagen-csoport két legolcsóbb modellje Indiában a 442 ezer rúpiába kerülő VW Polo, illetve a félmilliós Škoda Fabia.
A Maruti Suzuki is jól jár az üzlettel az újság szerint, miután cserealapként hozzájut a Volkswagen dízelmotorjaihoz. Az egyelőre még kérdés, hogy egy az egyben a VW szállítaná a motorokat, vagy az indiai cég gyárthatná licenc alapján.
A lap úgy tudja, a Suzuki első embere, Osamu Suzuki a hónap végén Indiába látogat, hogy ott találkozzon magas rangú Volkswagen-vezetőkkel, hogy az együttműködési lehetőségekről tárgyaljanak.
Az együttműködés alapját az adja, hogy tavaly decemberben a Volkswagen 19,9 százalékos részesedést vásárolt a Suzukiban. Akkor a cégvezetők úgy nyilatkoztak, az együttműködés kiterjed a fejlesztésre, a termelésre és az értékesítésre egyaránt. A VW a kisautók fejlesztésénél számít segítségre, a Suzuki viszont elsősorban a VW hibrid és elektromos járművekhez kapcsolódó technológiáira hajt.
Forrás: vezess.hu
